Beatles

A brit zenekar négy tagja (Paul McCartney, John Lennon, Ringo Starr, George Harrison) közül hárman már az 1950-es évek végén megismerkedtek, különféle formációkban a szigetországban zenéltek, és mindannyian Liverpool városának szülöttei voltak. A Beatles 1960 táján, Hamburgban született meg, ahol a doboknál még Pete Best ült, ám miután a bandára felfigyelt a világ egyik legnagyobb lemezkiadó cége, az EMI vállalat menedzserei 1962-ben Ringo Starrt ültették Best helyére. A Beatles menedzsere a legendás Brian Epstein lett, aki 1963 októberében szervezett az együttes számára egy koncertet a londoni Palladiumban, elindítva ezzel az együttest övező, máig tartó őrületet.

A Beatles volt a rockzene legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara, akik 2004. végéig világszerte több, mint 1,3 milliárd lemezt adtak el – többet, mint bárki más. A művészetek bármely ágát is nézzük, kevesen voltak, akik népszerűségükhöz, kritikai elismertségükhöz és széleskörű kulturális hatásukhoz mérhetőek.

Nagy-Britanniában a koncert után kitört a „Beatle-mánia”, ami hamarosan az egész világon végigterjedt, meghódítva a könnyűzene fellegvárát, az Egyesült Államokat is. A Beatles stílusát a szakértők a mai napig próbálják behatárolni: zenéjük elsősorban a popzenéhez tartozik, de jelentős hatással volt rájuk Elvis Presley, vagy Chuck Berry munkássága, kísérleteztek a rock műfajában is, de George Harrison révén például megjelent egyes számokban az indiai szitár és a keleti hangzás is. A Beatles indulásától fogva számos botrányt okozott: zenéjük miatt ugyanúgy bírálatban részesültek, mint ahogy hajviseletük is a kritika tárgyává vált, ezt pedig egyes nyilatkozataik és a kábítószerrel való kapcsolatuk tovább fokozták.

Az együttes 1966-os, Lucy in the sky with diamonds című számát, részben kezdőbetűi, részben szövege miatt a hatóságok az LSD nevű drog fogyasztására való buzdításként értékelték, ezért betiltották. John Lennon még nagyobb botrányt kavart, a kereszténység haláláról tett nyilatkozataival, illetve azzal a kijelentésével, hogy „a Beatles népszerűbb, mint Jézus”. Lennon kereszténységre vonatkozó nézetei egyébként tisztán tükröződnek az Imagine soraiban is („Képzeld el, hogy nincs mennyország…”). A fent említett interjú után az együttes lemezeit az Egyesült Államok déli területein több helyen nyilvánosan elégették, megfenyegette őket például a Ku Klux Klan is.

Brian Epstein 1967-es halálával megszűnt a Beatlest összetartó kohézió: a népszerűséggel jöttek a viták is, a banda tagjai külön utakon akartak járni, azon stílusoknak akartak hódolni, melyekkel korábban közös számaikat színesítették. Természetesen személyes ellentétek is akadtak szép számmal, ezekért az együttes rajongói elsősorban John Lennon szerelmét, a japán Yoko Onót hibáztatták. 1969-ben vették fel a Beatles utolsó két albumát, a Let It Be, illetve az Abbey Road címeket viselő lemezeket, ezalatt a zenekar tagjai számos szólóalbumot megjelentettek.

The Beatles

1970. április 10-én aztán Paul McCartney, a Beatles gitárosa és dalszövegírója, McCartney című szólólemezének bemutatása kapcsán egy ál-interjút jelentetett meg a sajtóban, ahol kérdezőként és válaszadóként az együttes feloszlásáról beszélt. Bár egyértelműen nem állította, hogy kilép a Beatlesből, és John Lennon is cáfolta a közös munka befejezését, a gyakorlatban ez a nyilatkozat valóban a befejezést jelentette az együttes számára.

A zenekar sorsát Lennon 1980-as meggyilkolása végleg megpecsételte. A Beatles többi tagja 1995-ben ugyan kiadott egy két számot tartalmazó Beatles antológiát, de a közös munka nyolc év után, 1970-ben véget ért. Az együttes a becslések szerint napjainkig több mint egymilliárd lemezt adott el, zenéjük majdnem fél évszázad után is világszerte ismert és kedvelt, végeredményben a Beatles tekinthető minden idők legsikeresebb együttesének.

 

 

Rockhírock

Égben lebegők

A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.

A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.

A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…

71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.

A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…

Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
 A  75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál. 
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.

1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…