Cream

Cream

A Cream az 1960-as évek egyik legfontosabb brit rockegyüttese volt, melyben Ginger Baker dobos,
Jack Bruce basszusgitáros és Eric Clapton gitáros játszott. A szakirodalom az első power triónak és supergroupnak tartja az együttest. A Cream hangzását a blues, a popzene és a pszichedelikus rock sajátos ötvözése jellemezte. Az együttes zenéje Clapton bluesos gitározására, Bruce erőteljes énekhangjára és dinamikus basszusjátékára, valamint Baker dzsesszes dobolására épült.
Világszerte több, mint 35 millió albumot adtak el. 1968-as Wheels of Fire című albumuk a világon elsőként kapott platinalemez minősítést.
A Jimi Hendrix Experience-szel együtt a Cream komoly hatást gyakorolt az 1960-as évek könnyűzenéjére: kemény hangzása és a három zenész technikai tudása olyan együttesekre gyakorolt hatást, mint a Led Zeppelin, a Deep Purple...
Az együttes koncertjei hatással voltak a progresszív rock fejlődésére, de a heavy metalt játszó együttesekre is.

2021, április 29

A HIT 1979-ben alakult az Orient zenekarból. Az alapfelállás Tihanyi Gábor "Tánci” gitáros, Pozsonyi Tibor "Finki” dobos, Füchsel Tibor "Füxi” billentyűs, Tóháty László "Puttony",…

2015, március 27

AC/DC - Thunderstruck

Elkaptak
A szerelvény közepén
(Dördül!)
És tudtam, hogy vissza
nem…

2019, október 5

A Beatles albumának új kiadásán az eredeti dalok mellett eddig nem hallott felvételek is szerepelnek. Megjelenése után 50 évvel ismét visszatért a slágerlista élére a Beatles…

2015, augusztus

A California Jamming a Deep Purple Mk III. felállásának a koncertalbuma. A felvétel az amerikai ABC csatorna által szervezett California Jam fesztiválon készült 1974.…