Elhunyt Milos Forman, a Hair rendezője

86 éves korában elhunyt Milos Forman cseh rendező, akinek a nevéhez olyan kultikus filmek fűződnek, mint a Hair, a Száll a kakukk fészkére vagy Tűz van, babám! Forman egy ideje beteg volt a felesége szerint, és az Egyesült Államokban érte a halál.

Forman a '60-as években lett nemzetközileg ismert, az Egy szöszi szerelme című film miatt pedig Oscarra is jelölték 1966-ban a legjobb külföldi filmek kategóriájában. A rendező közismerten elnyomásellenes volt, szüleit meggyilkolták Auschwitzban, árvaként nőtt fel, majd a kommunisták elől menekült az Egyesült Államokba egy idő után.

Az Egyesült Államokban már befutott rendező lett, Ken Kesey regényének, a Száll a kakukk fészkérének az adaptációjáért összesen öt Oscart adtak, köztük a legjobb rendezőnek járó díjat. Formann egyébként a kevés rendezők egyike, aki egymás után három évtizedben is megnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, 1976-ban a Száll a kakukk fészkére, 1985-ben a végül nyolc Oscart kapó Amadeus, majd 1997 a Larry Flynt, a provokátor ért egy legjobb rendezőnek járó szobrot. A rendező 1975-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot, majd négy évvel később megrendezte a Hairt, minden idők egyik legismertebb musicaljét.

Filmezés mellett akadémiai munkát is végzett, a Columbia Egyetemen oktatott és társelnöke volt az intézmény filmszakának. Harmadik feleségét 1999-ben vette el, akitől fiú ikrei születtek. A két fiú az Andrew és James nevet kapta Andy Kaufman és Jim Carrey után. A választás nem véletlen, hiszen az Ember a holdon című 1999-es filmjében Jim Carrey játszott a főszereplőt a Kaufman életéről szóló filmben.

2015, október 29

Neil Young - Rockin' In The Free World

Az utcán színek játszanak,
Pirosan, fehéren és kéken.
Emberek…

2015, július 22

The Eagles

Amerikai country-rock és folk-rock együttes. A csapat 1971-ben alakult Los Angeles-ben. Öt No.1 kislemezzel és négy No.1 albummal koruk egyik…

2015, december 2

The Calling - Wherever You Will Go

Ha tudnám, csak így akarnám
Elmegyek ahová csak mész.
Fel a magasba, vagy le a…

2015, december 3

A nevemre emlékeznél
Ha a mennyországban találkoznánk?
Ugyanolyan lenne mint rég
Ha a mennyországban találkoznánk?
Erősnek kell lennem, és…