Jefferson Airplane

A Jefferson Airplane a hatvanas évek egyik legmarkánsabb és legjobb rockbandája volt. A hippivilágnak szóló pszichedelikus rockot szállította, s ebben a stílusban az egyik legjobb, ha ugyan nem a legjobb volt. A repülőgép 1965-ben San Franciscóból szállt fel, s nagyon hamar a csúcsra ért – igaz, nagyon hamar ki is égett. A banda neve Blind Lemon Jeffferson blueszenésztől ered, noha a zenekar nem játszott bluest.

Marty Balin énekes és Paul Kantner gitáros volt az alapító, csakhamar csatlakozott hozzájuk egy másik gitáros, Jorma Kaukonen. A basszusgitár gazdája Jack Casady, Skip Spence kezdett a doboknál, majd Spencer Dryden ült a helyére. Érkezett egy hölgy is a csapatba Grace Slick, akinek nemcsak csodálatos, érzéki, hangja, hanem szépsége is tömegeket varázsolt el. Kicsit lazák voltak az erkölcsei, nem egy híres zenészt próbált ki. Emellett beleszólt életébe a drog és az alkohol is. Nem ő volt az egyedüli ezzel akkoriban. Ez volt a legerősebb felállása az együttesnek, amelyben az alapító tagokon kívül előforduló számos zenész közül Papa John Creach, a több műfajban is zseniális hegedűs mindenképpen kiemelést érdemel.

A Jefferson Airplane Takes Off című bemutatkozó lemezük 1966 végén jelent meg, de ennél nagyobbat szólt a következő, a Surrealistic Pillow, amely a Billboardon 3. lett. A lemezen hallható a műfaj két meghatározó dala, a Somebody To Love és a White Rabbit. Az album a másik hippilegenda, Jerry Garcia (Grateful Dead) közreműködésével készült. A Surrealistic Pillow után az együttes zenéje komoly átalakuláson ment keresztül. Új stílusukra leginkább Jimi Hendrix és a Cream hatott, melynek nyomán – több más együtteshez hasonlóan – hangzásuk keményebbé vált, az improvizáció pedig egyre nagyobb szerephez jutott koncertjeiken. Kitűnő korong volt az 1968-as Crown of Creation, majd egy évvel később a Volunteer is.

Felléptek 1967-ben Montereyben, 1969-ben a woodstocki fesztiválon, koncertezett a csapat a híres és rangos Fillmore Eastben, valamint a San Franciscó-i Fillmore Westben és a Winterland arenában. A Jefferson Airplane 1973-ig létezett, sok szép pillanatot szerzett a rockrajongóknak.

Grace Slick, Paul Kantnerrel tovább vitte a Jefferson Airplane nevet, amelyből a kommerszebb Jefferson Starship, majd Starship jött létre. Slick és Kantner kapcsolatából közös gyermek is született. A Jefferson Starshippel Papa John Creach, a Starshippel Marty Balin is fellépett.

Még az Airplane létezésével párhuzamosan alakult meg a fehér blues kiválósága, a Hot Tuna, amely sajnálatosan kevés visszhangot keltett a műfajban. Jorma Kaukonen és Jack Casady volt a főszereplő a számos zenésszel felvonuló zenekarban. Itt is megfordult Papa John Creach, aki 1917-es születésü évszámával túl volt az átlagos rock-koron. 1989-ben egy lemez és egy koncertkörút erejéig az eredeti banda  ismét összejött, de mivel a korong nem keltett akkora feltűnést mint amire számítottak, ment mindenki tovább a maga útján.

A Jefferson Airplane több lemeze jóval később került forgalomba, például a Live at Fillmore East 1998-ban, a Live at Monterey pedig 2001-ben idézte a szebb napokat. Az együttesnek több lemeze került a listák legjobb helyeire, s 1996-ban megérdemelten lett tagja a rock and roll halhatatlanjai családjának.

2015, július 22

Carlos Santana

Carlos Augusto Alves Santana Grammy-díjas mexikói latin rockzenész és gitáros.
Az ifjú Santana tizenöt évesen kezdett…

2015, december 2

Sutherland Brothers - Lying in the Arms of Mary

A fények ragyognak a szurdokban,
A szél átsüvít a…

2015, április 7

H.I.M. - The Funeral of Hearts

A szerelem a szívek temetése
És egy óda a könyörtelenséghez...

2015, október 29

Metallica - The Day that Never Comes

Várj az egyetlenre
A napra, mi nem jön el