Kóbor János: mai szemmel nézve is erős csapat az Omega

Koncertsorozattal turnéznak, az év végéig egy új albumuk és a zenekarról szóló könyv is megjelenik.

Az Omega együttes búcsúkoncertet még soha nem jelentett be és nem is fog, mert az Életfogytig rock ’n’ roll mottó lett, tehát, amíg bírjuk, csináljuk! — jelentette ki Mecky, azaz Kóbor János, a legendás Omega frontembere a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Kóbor János többek közt arról is beszélt, hogy az együttes tagjai mindig előre néznek, tele vannak tervekkel.

A Tűzvihar elnevezésű koncertsorozatukkal a korábbi, a „best of Omega” jellegű nagykoncertjüket váltják. Készül egy vadonatúj albumuk is, Testamentum címmel. Ez monumentálisabb megszólalású lesz, mint egy egyszerű, „sima” rockzene, de nem annyira szimfonikus, mint amennyire az adventi koncertsorozatuk, az Oratórium volt, inkább a kettő keveréke.

„Szerintem omegásabb” – fogalmazott az énekes, hozzátéve, hogy várhatóan az év végén Testamentum címmel könyvük is megjelenik.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, mintának a Paul McCartney-könyvet és a Rolling Stones több könyvét gondolta. Úgy vélte, fontos, hogy ma egy könyv sokkal olvasmányosabb legyen, tekintve, hogy az interneten mindent meg lehet nézni, tehát, nyers, enciklopédikus dologra nincs szükség.

„Ha valaki azt akarja tudni, mikor kaptuk a díjainkat vagy mikor, hol játszottunk, felmegy az internetre, és mindenre kap választ” – mondta Kóbor, aki a nemrég nagy sikert arató Queen-film példájából kiindulva olyan könyvet szeretne, amelyben rengeteg zenekari történet van.

Azt is elárulta, hogy gondolkodnak egy film elkészítésében.

„Én úgy érzem, hogy a mi történetünk, főleg az, hogy mi ezt Kelet-Európában csináltuk, még több érdekességet rejt, és bízom benne, hogy elkészítjük a filmet is.”

A zenekar azonban egyelőre a könyv és a zenei anyag összeállítására koncentrál.
Az Omega-tagok ötvenhét éve zenélnek együtt. A kérdésre, hogy tud ilyen sokáig fennmaradni egy zenekar, a zenész úgy reagált, mindig időben léptek és amikor gyengülni kezdett a csapatszellem vagy a csapat teljesítménye, akkor valamin változtattak.

Úgy vélte, nagyon jó, mai szemmel nézve is erős csapat az Omega.

„Az egy nagyon nagy dolog, hogy négyen még az ősidőkből vagyunk, tehát négy dinoszaurusz is van a mai állatkertben.”

Kóbor szerint a mai magyar zenei felhozatal az ország nagyságrendjének megfelelő. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Magyarországon már nem játszik akkora szerepet a rockzene, mint az úgynevezett átkos időszakban és ennek megfelelően a zenei elismertség sem túl jelentős.

”Nem is érzek olyan kirobbanó produkciót, amelyre azt mondanám, hogy na, ez igen!” – fogalmazott a zenész, hozzátéve, hogy pedig ma már minden lehetőség adott lenne.

Rockhírock

  • 2022, november 7

    A Red Hot Chili Peppers egy zártkörű Los Angeles-i koncerten feldolgozta a Nirvana 1991-es "Smells Like Teen Spirit" című korszakalkotó dalát.
    A funk rockerek október 29-én egy rövid, 11 dalos szettet játszottak a Silverlake Conservatory of Musicban, ami egy nonprofit oktatási szervezet, amelyet Flea 2001-ben alapított a zenei oktatás elősegítésére. Anthony Kiedis is az...

  • 2022, november 5

    Ziskó Olivér: "December elsején jelenik meg a Global Warning lemez.
    A múlt hónapban közzétett 21st Century Shock dal után most újabb video premiereket időzítettünk. A Hoax a hangulata szempontjából a lemez legdrámaibb szerzeménye. Szimfonikus zenekari plug-ineket is használtam a dalszerzéskor. Ez az első videó, amiben nem a dobolást és a közreműködőzenészeket filmeztük, hanem egyszerűen összevágtunk rá egy...

Égben lebegők

79 éves korában meghalt Christine McVie, a Fleetwood Mac énekes-dalszerzője.

„Christine McVie családja nevében nehéz szívvel tájékoztatunk titeket Christine haláláról” – olvasható az énekes családja által közzétett szövegben, amely szerint az énekes-dalszövegíró békésen hunyt el kórházban szerdán reggel rövid betegséget követően, családja körében.

„Megkérünk mindekit, hogy tartsa tiszteletben a...

76 éves korában elhunyt Dan McCafferty, a Nazareth skót hard rock zenekar alapító tagja – jelentette be kedden az együttes Facebook-oldalán.

„Dan ma 12 óra 40-kor elhunyt. Ez a legszomorúbb bejelentés, amit valaha is tennem kellett. Maryann (McCafferty felesége) és a család egy csodálatos férjet és apát, én a legjobb barátomat, a világ pedig a valaha élt legnagyobb énekest veszítette el” – írta bejegyzésében...

79 éves korában meghalt Vangelis (Vangélis Papathanasíu) görög zeneszerző, aki többek közt Tűzszekerek főcímzenéjének Oscar-díjas alkotója, illetvetve a Szárnyas fejvadász zenéjének komponistája.
A Reuters híradása szerint a zeneszerző-zenész kedden késő este halt meg egy franciaországi kórházban. Halálának okát egyelőre nem közölték.

Első együttesét 1963-ban alapította, az öttagú Formynx hamarosan...