A legöregebb Beatle - 80 éves Ringo Starr

A műsorban természetesen felhangzott egy all-star csapat előadásában a Beatles 1967-es csúcsműve, a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band második dala, a kifejezetten Ringónak írt With a Little Help from My Friends.

Természetesen egy ilyen buliból nem hiányozhatott a Beatles másik még élő tagja, Paul McCartney sem, hiszen a Fab Four az, ami a világhírig repítette az egykori liverpooli betegeskedőt (hatévesen egy évig, tizenkét évesen egy mellhártyagyulladás szövődményei miatt újabb két évig volt ágyban otthon és kórházban), az iskolában bukdácsoló Richard Starkeyt.

A legöregebb Beatle

Az utolsó kórházi kalandján kapta el azt a fertőzést, ami végül egy életre szólt: ámulva nézte a helyi „elő-beat” vagy skiffle-zenekart, és elhatározta, hogy ő maga is játszani fog egy ilyenben. Minden dalt meghallgatott a rádióban, ezekre kezdett el magától dobolni is. Dolgozott a vasútnál, egy hajó bárjában is, de csak addig, amíg a Liverpoolban és Hamburgban egyaránt kedvelt Rory Storm and the Hurricanes együttesbe nem igazolt.

Utóbbi a 60-as évek első éveiben sikeresebb volt mindkét városban, mint az akkor még Pete Besttel játszó Beatles. Lennonék sem otthon, hanem a német kikötővárosban találkoztak először a hatalmas gyűrűket viselő (és művésznevét is erről kapó) Ringóval, aki így mesélt a történelmi randiról: „Emlékszem arra, amikor először találkoztam a fiúkkal Hamburgban. Mindenki róluk beszélt, mert olyan dolgokat csináltak, mint John, aki WC-karimával a nyakában lépett fel a színpadon. Egy üres moziban laktak, amelynek Bambi volt a neve, de ők Gödörnek nevezték”.

Elég ködös sztori, hogy a Beatles miért vált meg az addig mindig korrekt és megbízható dobosától, de tény, hogy a popzenetörténet egyik legfontosabb dátuma lett 1962. augusztus 16., amikor Ringo Starr hivatalosan is átigazolt a zenekarba. A rajongók először nem nagyon örültek ennek, követelték vissza Pete Bestet, de végül megszerették az új dobost.

Ringo volt a Beatles legöregebb tagja, a legalacsonyabb, az ő családja volt a legszegényebb, ráadásul sosem állította magáról, hogy jó dobos, és a csapat zsenijei közt némileg el is veszett, ugyanakkor épp olyan fontos volt a Beatles-életmű alakításában, mint Lennon, Harrison vagy McCartney, ezt ők maguk is többször állították. A többiek későbbi harcai Ringót nem is érintették igazán, szimpatikus, derűs egyéniségével nemigen tudott összeveszni senkivel, ő volt egyetlen, aki a Beatles idején és később is tartotta a személyes és zenei kapcsolatot a többiekkel.

Ott volt tehát már a zenekar első stúdiófelvételén, ő dobolta fel a debütáló kislemezen hallható Love Me Do!-t, azonban olyan lámpalázas volt, hogy nagyon sokszor tévesztett. Annyit, hogy a másik felvett dalba, a P.S.: I Love Youba már egy bizonyos Andy White session-dobosnak kellett helyette beugrania (noha a borítón Ringo neve szerepelt).
A kislemez 1962. október 5-én jelent meg és hamar a slágerlistákra került, ami után már nem volt megállás. Jött a következő kislemez, a nagylemezek, a koncertek először Angliában, aztán a tengerentúlon – és a Beatles alig 7-8 éves működésével mára mindenféle szaktörténelemkönyvekben (szóljon az a zenéről, divatról, szociológiáról, üzletről, brit lovagokról stb.) a legvaskosabb fejezeteket szorította ki magának. 

Na jó, de milyen dobos?

Ringo Starral kapcsolatban sokszor felmerül a „nem elég jó dobos”-vád, ezt nyilván ki-ki ítélje meg maga. Ő maga is kétségbe vonta képességeit ("Nem túl jó a technikám, mert valójában balkezes vagyok, aki egy jobbkezes zeneszerszámon játszik."), holott a szakma legnagyobbjai nyilatkoztak elismeréssel teljesítményéről. John Lennon például a 70-es évek végén azt mondta: "Nem tudom, mihez kezdtünk volna nélküle. Van benne valami szikra, valami olyan, amit nem lehet megfogalmazni. Nélkülünk is megállta volna a helyét."

Sok későbbi dobos a példaképei között tartja számon, például Max Weinberg az E Stereet Bandtől, Liberty De Vitto (Billy Joel dobosa), Andy Sturmer a Jellyfishből. És így van ezzel Phil Collins is, aki szerint Ringót „mérhetetlenül alábecsülik. Az A Day in the Life dobszólója nagyon összetett. Kiválaszthatnánk mai nagyszerű dobosokat és megkérhetnénk őket, hogy így játsszanak. Nem tudnák, hogyan csinálják.”

A Beatles történetének egyik legismertebb szakértője, és a zenekar életrajzírója, Mark Levisohn azt állítja, hogy - leszámítva a lámpaláz miatti kezdeti stúdió-fiaskót - a zenekar nyolcéves történetében talán, ha egy tucat alkalommal kellett leállítani felvételeket az ő hibájából, miközben a másik három társának játékában bekövetkezett hibák rengeteg leállást és újravételt okoztak.

Igaz, volt olyan, hogy a mindenkivel kedves, megértő zenész a többiek marakodását nem bírva kirohant a stúdióból a White album felvételei közben. A Back in the USSR című dalban ezért Paul McCartney volt kénytelen a dobokon játszani és később, a zenekar utolsó, zűrös és már nagyon széttartó éveiben is voltak dalok, amikben McCartney játszott a dobokon.

John Lennon és Paul McCartney minden Beatles-lemezen legalább egy dalban az éneket is átengedte neki. Jellegzetes hangja hallható például a Yellow Submarine vagy a With a Little Help from My Friends című dalban, s két számot - Don't Pass Me By és az Octopus's Garden - szerzőként is jegyzett.

A Beatles után

A Beatles 1970-es felbomlása után (közben) mind a négy tag szólókarrierbe kezdett, kirobbanó sikerrel. Ebbe belefért az is, hogy - mivel a Beatles tagjaival jó viszonyban maradt -, az 1973-ban megjelent Ringo című albumán mind a három másik gombafejű is közreműködött, igaz együtt egyik dalban sem hallhatók. És ő is örömmel működött közre a volt Beatles-tagok felvételein, Paul McCartney albumainak munkálataiban manapság is részt vesz.

Voltak nagyobb dobásai is Ringónak, amelyek az angol és az amerikai listák első tíz helyezettje között is szerepeltek (It Don't Come Easy, a Back Off Boogaloo, a Photograph, a You're Sixteen), ám szólópályafutása sikere és jelentősége nem mérhető a társaiéhoz.

Ringo 2010-ben kapott csillagot a hollywoodi Hírességek sétányán, ezzel a Beatles és annak mind a négy tagja részesült a megtiszteltetésben. 2015-ben a Beatles után saját jogán is bekerült a Rock dicsőségcsarnokába.

2017-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, és engedélyezte számára, hogy a Sir Richard Starkey mellett a Sir Ringo Starr nevet is használja.

1989 óta folyamatosan turnézik All-Starr Band elnevezésű együttesével, amelynek összetétele folyamatosan változik, csak az állandó, hogy minden tag világsztár. Az All-Starr Band 2011 júniusában Budapesten is fellépett, a koncerten a Beatles-klasszikusok és szólókorszakának legnagyobb sikerei mellett a zenekar saját dalai is elhangoztak. Saját bevallása szerint, még mindig dobolni szeret a legjobban, ma is Ray Charlest hallgat a legszívesebben, s ha teljesülhetne a lehetetlen, a 2004-ben elhunyt vak fekete zongoristát bevenné együttesébe.

Rockhírock

  • 2023, február 1

    Lemondta európai turnéját Ozzy Osbourne, és a közleményéből úgy tűnik, hogy nem is fog többet fellépni.

    Ozzy a Facebook oldalán kiadott közleményben négy évvel ezelőtti balesetére, komoly gerincsérülésére hivatkozott: mint írta, a hangja rendben lenne, de fizikailag túl gyenge ahhoz, hogy színpadra álljon.

    ...

  • 2023, január 19

    Öt nagyszabású koncertet ad.

    Suzi Quatro 2023 novemberében egy ötnapos brit turnéval ünnepli áttörést jelentő 'Can the Can' című kislemezének 50. évfordulóját.

    A londoni Royal Albert Hallban 2022-ben megtartott négy estés, teltházas turnéját követően Suzi Quatro idén ősszel ismét útra kel, és fellép a cardiffi St David's Hallban, a Brighton Dome-ban, a londoni Palladiumban, a...

Égben lebegők

79 éves korában meghalt Christine McVie, a Fleetwood Mac énekes-dalszerzője.

„Christine McVie családja nevében nehéz szívvel tájékoztatunk titeket Christine haláláról” – olvasható az énekes családja által közzétett szövegben, amely szerint az énekes-dalszövegíró békésen hunyt el kórházban szerdán reggel rövid betegséget követően, családja körében.

„Megkérünk mindekit, hogy tartsa tiszteletben a...

76 éves korában elhunyt Dan McCafferty, a Nazareth skót hard rock zenekar alapító tagja – jelentette be kedden az együttes Facebook-oldalán.

„Dan ma 12 óra 40-kor elhunyt. Ez a legszomorúbb bejelentés, amit valaha is tennem kellett. Maryann (McCafferty felesége) és a család egy csodálatos férjet és apát, én a legjobb barátomat, a világ pedig a valaha élt legnagyobb énekest veszítette el” – írta bejegyzésében...

79 éves korában meghalt Vangelis (Vangélis Papathanasíu) görög zeneszerző, aki többek közt Tűzszekerek főcímzenéjének Oscar-díjas alkotója, illetvetve a Szárnyas fejvadász zenéjének komponistája.
A Reuters híradása szerint a zeneszerző-zenész kedden késő este halt meg egy franciaországi kórházban. Halálának okát egyelőre nem közölték.

Első együttesét 1963-ban alapította, az öttagú Formynx hamarosan...