Nagy Feró-ügy: a rendőrség vizsgálódik, a szervezők helyreigazítást kérnek
Fokozódik a Kolozsvári Magyar Napokon készült manipulatív tévés anyag miatt kipattant botrány.
A román közszolgálati televízió elképesztően manipulatív riportban számolt be Nagy Feró és a Beatrice kolozsvári koncertjéről, de nem gondoltuk, hogy a botrány tovább gyűrűzik majd. Tévedtünk:
a Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a koncert miatt.
A TVR riportjában elhangzó főbb vádpontok a következők: a Beatrice-koncert hátterében, a kivetítőn Hitlert, Lenint és az Iszlám Államot ábrázoló képsorok futottak az Utálom az egész XX. századot című dal alatt. Továbbá Feró obszcén módon viselkedett a színpadon, a legsúlyosabb vád azonban mégiscsak az, hogy elénekelte a „Lesz, lesz, lesz...” kezdetű örökzöldet, amelynek szövege – a Kolozsvár Magyarországhoz való visszacsatolására történő utalás miatt – sérti a románok érzékenységét.
Mindezt a tévé egy YouTube-felvétellel illusztrálja, ami viszont nem a kolozsvári koncerten készült, hanem egy 2009-es videó.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője pénteken az Adevărul című napilapnak elmondta: hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a román közszolgálati televízió a keddi koncertről,
egyértelműen „kifordították” a szám üzenetét, ugyanis a dalban elrettentésképpen szerepelnek az említett történelmi figurák és szörnyűségek.
Közölte, hogy levelet írtak a román köztelevízió és az audiovizuális tanács vezetőségének, amelyben
kérték, hogy tegyék helyre a félretájékoztatást.
Gergely Balázs szerint megengedhetetlen, hogy egy közszolgálati televízió ennyire célzatosan és egyoldalúan tudósítson.
A főszervező közölte: nem bánja, hogy hatósági vizsgálat indult, mert bízik annyira a román rendőrségben és igazságszolgáltatásban, hogy legalább ők tisztázni fogják az ügyet.
Gergely Balázs megerősítette, hogy az említett irredenta dal nem hangzott el a kolozsvári koncerten, és meglepőnek nevezte a vádakat, hiszen Nagy Feró és a Beatrice évente tízszer szokott Erdélyben koncertezni, és soha nem voltak ilyen problémák. Gergely Balázs az ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte.
Rockhírock
-
2023, szeptember
-
2023, szeptember
Évekig tartó találgatások és egy figyelemre méltó kampány után, amelynek során az együttes ikonikus logóját New York, Los Angeles, London, Párizs és más…
Égben lebegők
A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.
A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.
A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…
71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.
A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…
Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
A 75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál.
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.
1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…