Népszerűbb lett a HétköznaPI CSAlódások a cenzúrázott raktárkoncert után

Senki sem hallott volna a kormánykritikus raktárkoncertről, ha nem cenzúrázzák. - írja a 24.hu

A  HétköznaPI CSAlódások állami finanszírozású raktárkoncertet adhatott. A műsorukat azonban utólag cenzúrázták, közreműködő fellépőjük pedig egy rejtélyes bántalmazási ügy áldozatává vált.
Az 1990-ben alapított pécsi punkzenekar nem tartozik a jelenlegi kormánypártok legnagyobb rajongói közé. Már az ezredfordulón dalt írtak Viktor címmel a miniszterelnökről és a savanyú narancsról, de a 2010-es fülkeforradalom után is születtek kormánykritikus számaik, mint például a Geciország vagy a Soros. Amikor a zenekar 2013-ban Kapd be VikTour címmel hirdetett turnét, önkormányzati nyomásra mondta le a már lefixált fellépésüket a kiskunhalasi Freedom Music Club tulajdonosa.

A raktárkoncerteket a magyar állam finanszírozza, a lebonyolításukat egy állami vállalat, az Antenna Hungária Zrt. végzi. A programsorozatot azért hozták létre, hogy azokat a zenészeket támogassák, akik jelentős bevételektől estek el a koronavírus-járvány miatt.

A fellépők százas listáját a Miniszterelnöki Kabinetiroda felkérésére Lobenwein Norbert, a Volt és a Strand fesztiválok főszervezője állította össze. Az „élő legendák” és a népzenészek mellett a legnépszerűbb fesztiválelőadók kerülhettek fel rá. Utóbbi volt a legszélesebb kategória, ami az alapján állt össze, hogy melyik zenekarnak hány koncertje lett volna a tizenhárom legnagyobb nyári fesztiválon. Így kapott lehetőséget az állami programsorozatban a Hétköznapi Csalódások is.

A zenekar egy január 24-i Facebook-bejegyzésben azt írta, a koncertfelvételüket cenzúrázták. A hivatalos videóból több számukat kivágták, a színész pedig, aki bohócjelmezben konferálta fel a számaikat, egyetlen pillanatra sem látszik. Sőt, a bohócot alakító színészt, Borbíró Andrást két nappal a fellépés után ismeretlen tettesek megverték saját házának kapujában. 
Erről itt is láthat cikket.>>

Újabb fejlemény, hogy a youtube-ra feltöltött cenzúrázott koncertet törölték:
"Most kaptuk a hírt, hogy az egy magánszemély által a YouTube-ra feltöltött, eredeti Raktárkoncertes felvételünket letiltották. Ez az a koncertanyag, amiből kivágták a bohócot és a dalokat, meg megpróbálták nem mutatni benne a Soros pólót. De sebaj, vasárnap jövünk a saját felvétellel.  Amúgy ehhez joguk van, de a dolog érdekessége, hogy ha beírod, hogy Raktárkoncert, a YT oldalán, egy csomó előadó koncertje elérhető, magánszemélyek által feltöltve, csak a miénk bökte a szemüket, a sajtó is ezt használta mindenhol... Pedig ennek legalább volt nézettsége, ezt úgyse mondhatják el túlzottan az anyagaikról." - írja a zenekar a facebook oldalán

A cenzúrázatlan koncertanyag (amíg le nem tiltják) itt látható:

2017, február 10

Sydney-ben volt meglepetés is a Guns N' Roses koncertjén: első este (vagyis magyar idő szerint első délelőtt) fellépett a bandával Angus Young, az AC/DC gitárosa is. A…

2021, augusztus

Kevés zenekar gyakorolt akkora hatást a rockzenére, mint a Led Zeppelin, már csak ezért is jó hír, hogy több mint ötven év után végre valaki csinál róluk egy alapos…

2015, december 3

Emerson Lake & Palmer - Lucky Man

fehér lova volt
s tucatnyi hölgye
bársonyban mind
várta őt epedve
ó…

2021, május 13 -

1967 tájékán három Hajdú-Bihar megyei testvér, Bokor Gyula (1951) - billentyűsök, Bokor Tibor (1955) - basszusgitár, Bokor Attila (1957) - dobok, a szokásos játszótér helyett, a zenét…