Omega emlékkoncert - Naplemente

Naplemente címmel rendeznek Omega emlékkoncertet július 24-én, vasárnap a keszthelyi Festetics-kastély parkjában. A koncert fellépői között van az Omega Szimfonik és a Bolyki Soul & Gospel Kórus is – írta meg az MTI. 

A szimfonikus koncerten egy különleges, szabadtéri helyszínen tisztelegnek a legendás hazai együttes előtt. Neves előadóművészek interpretálásában, szimfonikus zenekar kíséretével csendülnek fel az Omega kultikus slágerei.

A kétórás koncert házigazdája Jordán Tamás, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész. A szimfonikus zenekar olyan együttesekből áll össze, mint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapest Scoring.

A koncerten fellép Miklósa Erika operaénekesnő, Király Linda énekesnő, Roby Lakatos hegedűművész, Dolhai Attila és Szabó Győző színművész, Bolyki Balázs énekes, zeneszerző, dalszövegíró, valamint Lepés Gábor „Lepe” zenész, billentyűs, zeneszerző.

A szervezők szerint „a zenekar terveiben évek óta szerepelt a nagyszabású emlékkoncert a keszthelyi Festetics-kastély parkjában, de Benkő László és Mihály Tamás halála felülírta azt”. Kóbor János nagyon szeretett volna Keszthelyen egy emlékezetes koncertet csinálni, így tisztelegve az elhunyt tagok előtt, de halála meghiúsította a tervet. Trunkos András, az Omega menedzsere és Lepés Gábor zenész, zeneszerző döntött úgy, hogy az Omega együttes a Naplemente című emlékkoncerttel tiszteleg elhunyt és élő tagjai életműve előtt.

Rockhírock

Égben lebegők

A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.

A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.

A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…

71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.

A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…

Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
 A  75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál. 
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.

1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…