Phoenix RT: Nincs mit vesztenem - új dal, új klip

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyaguknak.

2020. január 26-án jelent meg a NINCS MIT VESZTENEM c. új Phoenix RT dal, melynek klipjét Kerecsen Laci és csapata, a Syndrome készítette.

„Az elmúlt két év nagyon mozgalmas, aktívidőszak volt a zenekar életében. Marci érkezése hatalmas lendületet hozott, folyamatosan írjuk a dalokat, koncertezünk.
Egy évvel a Mi kell több?! lemez megjelenése után, decemberben újra stúdióba vonultunk, és elkezdtük az új anyag felvételeit. Első körben három dalt rögzítettünk, melyek közül itt az első, a NINCS MIT VESZTENEM.
Úgy, ahogy az előző két lemeznél, most is Varga Zolival /SongSong Production/ dolgozunk együtt.
Úgy érezzük, hogy megint egy nagyon ütős lemez van készülőben.”

- Árulta el Puss Tamás a zenekar basszusgitáros, énekese.

„A klipet Győrben forgattuk egy hangárban január elején, és nem volt túl meleg :D.
Viszont azt gondolom Kerecsen Laciék nagyon jó munkát végeztek, legalábbis nekünk nagyon tetszik.
Első ízben dolgoztunk velük – Lacit a New Friend Request zenekarból ismerheti a nagyközönség –, tavasszal együtt turnéztunk, ekkor került szóba, hogy a következő klipet szívesen forgatnák ők. Dolgoztak már többek közt a Fish!, Useme, Nova Prospect zenekarokkal és még sorolhatnám…! Ügyesek a srácok, nagyon jól ment a közös munka.
Szerettük volna, ha maga a dal kerül előtérbe, így egy egyszerű, ámde ütős klip volt a terv, mondhatni egy klasszikus imidzs-klip – ilyenünk még úgysem volt :D.”

Február 8-án indul a trió tavaszi turnéja, mely április végéig tart.
“Egy ingyenes nagyszabású bulival indítjuk az évet a nemesócsai kultúrházban, egy héttel később pedig a zenekar történetében először LONDONban zenélünk az Alvin és a Mókusok társaságában.
Többségében önálló koncertjeink lesznek, de fellépünk 1-1 buli erejéig a Tankcsapda, Kowalsky meg a Vega, valamint a Hooligans vendégeként is. Minden pontos infó megtalálható a Facebook-oldalunkon, érdemes csekkolni!”

NINCS MIT VESZTENEM TOUR 2020
Február 8. – Nemesócsa – Kultúrház
Február 15. – London- Underworld /Alvin és a Mókusok/
Február 22. – Kaposvár – Angus Music Club
Február 29. – Dunaszerdahely – Sportcsarnok /Kowalsky meg a Vega/
Március 7. – Kiskunfélegyháza- Rocktár /Hooligans/
Március 14. – Székesfehérvár – Ikon klub
Március 20. – Szeged – Városi Rock Club
Március 27. – Pozsony – Randal /Tankcsapda/
Március 28. – Komárom – Rév klub 
Április 3. – Nyiregyháza – Club Hollywood
Április 18. – Győr  - Bridge Club /SZEN/
Április 24. – Szombathely – Végállomás klub

Érdemes figyelni, ezerrel pörög a Phoenix RT!

Rockhírock

  • 2020, március 13

    Szeptemberre tűzték ki az Oscar-díjas rendező-producer Peter Jackson The Beatles: Get Back című dokumentumfilmjének bemutatását. A produkcióban korábban sosem látott felvételek is szerepelnek a

  • 2020, március 11

    Bódi László a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere, Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője éveken át krónikus szívritmuszavarban szenvedett pedig meg is műtötték koszorúér-betegsége miatt, életének utolsó időszakában súlyos

  • 2020, március 10

    Végleg lezárult a Led Zeppelin együttes ellen indított plágiumper, az illetékes szövetségi fellebbviteli bíróság is kimondta, hogy a zenekar nem másolta le Stairway to Heaven című dala nyitóaláfestését a

  • 2020, február 19

    Vele lett világhírű az AC/DC, a zenekar legjobb lemezeit egyértelműen neki köszönheti. Igaz, az egyiket már a síron túlról. Igazi őstehetség, karizmatikus frontember, igazi rock and roll arc volt, aki bele

  • 2020, február 13

    Értem, hogy határozatlanság ez 
    De nem érdekel, ha lemaradok
    Az emberek versengésben élnek
    Én mindössze csak lelki békét akarok... tovább

Oldalak