Noddy Holder a 70-es évek egyik arca volt. A Slade frontembere ma őszintén beszél az akkori szép emlékeiről és a rossz dolgokról is.

Bár Noddy Holder 1992-ben kilépett a Slade-ből, továbbra is ő a legnagyobb vonzereje. A  frontember egy olyan zenekar szinonimája, amely 1973-ban már olyan nagyhírű volt, mint a Beatles.

Érdekes tehát, hogy az egyetlen dolog, amiről nem beszélünk a legvégéig, az a Cum On Feel The Hitz, a Slade Greatest Hits albuma, amely nyolc nappal később jelent meg. De talán ez nem meglepő. Noddy túl szórakoztató ahhoz, hogy reklámszakemberként dolgozzon. Akkor a legjobb, amikor csak úgy hagyják szárnyalni. A mi óránk a legszórakoztatóbb, legviccesebb és legértelemdúsabb 60 perc ebben a lockdownban. Az igazat megvallva, szerintem még most is beszélgetnénk, ha nem vetettünk volna udvariasan véget a beszélgetésnek 60 perc után.

Noddy egy Isten. Ennyit tudunk. A hülye kalapos, göndör hajú és Brian Blessednél is hangosabb férfi megváltoztatta a popzene menetét. A lábdobogós, jókedvű ringmester, aki úgy tudta felkorbácsolni a tömeget, mint Mary Berry a tojást és a süteményt, Noddy mindent tudott. A hetvenes évek elején zenekara hat listavezető kislemezzel büszkélkedhetett, és több millió lemezt adott el. És ez még abban az időben volt, amikor az emberek még megvették a lemezeket.

Ma otthon van Cheshire-ben. Március óta elszigetelődve él, és bár hét percet késünk a hívásunkkal, barátságosabb, mint a kandallótűz télen.

"Jó hallani egy ilyen akcentust" - mondja. Régebben az év nagy részét Portugáliában töltötte, de március óta nem járt ott. 74 évesen nem engedheti meg magának, hogy kockáztassa az egészségét, ezért kötelességtudóan nyírja a füvet, gitározik, sok időt tölt a feleségével, Suzannal, és néha magába zárkóva elmélkedik.

"Nem sokat járok kint. Sétálni szoktam, de az én koromban már meg kell védenem magam." Kertészkedek, olvasok, és gitározom. Minden nap játszom. Még amikor kiléptem a zenekarból, akkor is rendszeresen gitároztam." 
A régi szokások nehezen halnak meg, és a Black Country-i nyelvjárása ugyanolyan hangsúlyos, mint valaha.

A gitárja az 1940-es és 1950-es évek sound-ját kelti életre. Játszik jazz-t, country-t és be-bopot, ugyanúgy, mint amikor elkezdte.
"Ott kezdtem. Így tanultam. Visszafelé haladok. Ebből a szempontból jó volt. Újra felfedeztem a gyökereimet. Pár éve Amerikában, a mély Délen tettem egy turnét, egy országjárást, amit már régóta nem csináltam." 
Nashville, Memphis és New Orleans között utazott, útközben újra felfedezte a zenét, és úgy kutatta fel az autentikus dallamokat, mint a kutya a szarvasgombát.

Az apja is természetesen zenével foglalkozott. Jack Holder énekes volt, járta a klubokat. Mindig magával vitte Noddy-t, és felrángatta a színpadra. Az első alkalom 1953-ban történt. Noddy hét éves volt. A Walsall Working Men's Clubban énekelte a slágerlisták első helyezettjét, az I Believe című lemezt Frankie Laine-től. A tömeg megőrült.
"Akkoriban volt valami, amit Free and Easy-nek hívtak. Ma karaokénak neveznék.Egy zongorista állt a színpadon, és apám felrángatott engem. Elég jól énekeltem, megkaptam a taps első ízét, egyre többet és többet akartam."

Jack szerette többek között Sinatrát, Ella Fitzgeraldot és Al Johnsont. Régi 78-as lemezeket vásárolt a Taylor's Record Store-ban, a Bridge Street-en, Walsallban.
"Amikor először felfedeztem a rock'n'rollt, az '55/'56-ban volt Elvissel, de a nagy áttörést Little Richard hozta meg számomra. Amikor először hallottam a lemezeit, egyszerűen kiakadtam. Sok fekete előadót szerettem, például Big Joe Turnert."

Noddy a walsalli Savoy moziban vagy az ABC-ben nézett filmeket. Megnézte a The Girl Can't Help It című filmet Little Richarddal és Eddie Cochrannal, és amikor hazament, tudta, hogy rock'n'roll sztár akar lenni.
"Little Richardnak csillogó ezüst öltönye és nagy tupírozott frizurája volt. Az volt a legszembetűnőbb, hogy állva zongorázott. Ilyet korábban még sosem láttam. Olyan volt számomra, mint egy megvilágosodás. Ezt akartam én is csinálni. Rock'n'roll sztár akartam lenni. Meg akartam tanulni gitározni, és zenekart akartam alapítani, amit meg is tettem".

Az apjával járta a klubokat. A munkásklubok közönsége Noddy-t akarta hallani. Néha duettet énekelt unokatestvérével, Pauline-nal. 59-re megalakította a Rocking Phantoms nevű zenekarát. Ifjúsági klubokban és munkásklubokban léptek fel szerte Midlandsben.
"Imádom a tapsot. Amint belekóstoltam a rock'n'rollerségbe, csak ezt akartam csinálni".

Leérettségizett, és a tanárai az egyetem vagy a főiskola felé terelték. Azt akarták, hogy tanár, könyvelő vagy banki ügyintéző legyen, egy olyan szakmára tegyen szert, ami állandó és biztos. "Mondtam nekik, hogy zenész akarok lenni, de ez tabu volt. Akkoriban fekete báránynak vagy kitaszítottnak számítottál, ha ilyen ötleteid voltak".
Szülei, Jack és Leah támogatták őt. Féltették ugyan, hogy nem fog rendszeres fizetést kapni, de nem gördítettek akadályokat az útjába.
"Az anyukám, áldja meg az ég, nem igazán értette ezt. Nem gondolta, hogy az éneklés rendes munka. Mindig azt kérdezte: "Mikor szerzel rendes munkát, Neville?" 
 A tantusz 1996-ban esett le, amikor Noddy-t Michael Aspel a This Is Your Life című műsorban kapta lencsevégre. Ekkor kattant be nála a dolog.
"Amikor 2000-ben megkaptam az MBE-t, azt hiszem, rájött, hogy csináltam valamit az életemmel, és nem csak egy rock'n'roll bandában szarakodtam. Nem volt nagyképű, és nem tűrte a sztárságokat. A neveket is összekeverte. Ha meglátta Suzi Quatrót, így szólt: "Láttam a haverodat, Suzi Cointreau-t". Marti Pellow-ra is azt mondta: 'Csodálatos ez a Martin Pillow'."

Noddy még mindig tartja a kapcsolatot néhány régi haverjával, köztük az első zenekarának dobosával, aki később világhírű vegyészprofesszor lett. "Még mindig találkozom vele, és azt mondta, hogy talált egy rakás Rocking Phantoms cuccot, amikor kitakarította a padlását".
"Irányításmániás voltam, és a zenekar többi tagjának egy listát adtam a szabályokról. Nem láthatták a közönséget a koncert előtt, a felszerelésüket egy bizonyos módon kellett felállítaniuk, nem lehetett lazsálni."
Noddy mindig a pénzzel volt elfoglalva. Amikor a zenekarnak nem volt pénze, ablakokat pucolt, hogy gitárhúrokat vehessen. "Rendbe tettem az emberek kertjeit. Mindig kellett több pénz a furgon benzinjére vagy egy új cucc az erősítőre. Soha nem kerestünk pénzt a kocsmákban való koncertezéssel. Bérletre költöttük, minden héten azt fizettük."

Miután egy Steve Brett nevű tévés műsorvezetővel dolgozott, Noddy találkozott Don Powell-lel és Dave Hill-lel, akiknek saját zenekaruk volt. Felkérték, hogy csatlakozzon hozzájuk, de Noddy nemet mondott. Don úgy gondolta, hogy Noddy hangja olyan, mint John Lennoné, és nagyon szerette volna leszerződtetni. De Noddy-nak ekkor saját zenekara volt, egy vagyont keresett, heti 25 fontot, és Németországban koncertezett. 
Néhány évvel később Noddy otthagyta a zenekarát, és találkozott Donnal és Dave-vel Wolverhamptonban, a Beatties mellett. "Megkérdezték, hogy van-e kedvem csatlakozni hozzájuk. Elmentünk és megittunk egy csésze teát Beattiesben. Abban az időben meghallgatáson kerestek új basszusgitárost, és Jim-et kapták meg". Noddy megbeszélt egy próbát a Three Men In A Boatban, az anyja és apja házával szemben, és minden összeállt. Így született meg a Slade.

Felfigyelt rájuk Chas Chandler, aki a világ legnagyobb gitárosát, Jimi Hendrix-et is menedzselte. "Ő volt a világ legjobb gitárosának producere és menedzsere. Keresett egy kőkemény rock'n'roll bandát. A New Bond Streeten, a Raszputyin klubban adott nekünk egy lehetőséget. Az első szettünk felénél lejött a lépcsőn, és a közönség szó szerint a színpadon táncolt. Chas nem hitte el." A többi, ahogy mondani szokták, történelem.

A négy Black Country-i srácnak egy-két éven belül a lábai előtt hevert a világ. "Elkezdtünk sikereket elérni, de öt évet dolgoztunk érte. Heti öt éjszakát a rohadt furgonban aludtunk Shap Fellben, amikor hó, köd és jég volt, összebújva a melegért, és éheztünk. Nem egyik napról a másikra született a siker. Évekig tapostuk a deszkát.

"A hírnév a berobbant, és mi élveztük. Első osztályon utaztunk a világ körül, és jól éreztük magunkat. Ezt meg kell tenned, ki kell engedned a gőzt a sok évnyi küzdelem után."

Hírnevük csúcsán Don majdnem meghalt. Négy nappal egy kolosszális Earl's Court-i koncert után összetörte az autóját. Egy ideig úgy tűnt, hogy ez a zenekar végét jelenti. 
"A sikerünk csúcsán voltunk, az emberek tükrös cilinderbe öltözve utaztak a metrón, olyan volt, mintha földönkívüliek szálltak volna le London körül.
 Aztán négy nappal később Don autóbalesetet szenvedett. Az apja hajnali 4-kor hívott fel. Aznap éjjel anyámnál aludtam. Azt mondta, hogy Don balesetet szenvedett. Sírva fakadt. Azt mondta, hogy már csak 24 órája van hátra. Ez egy derült égből villámcsapás volt. Másnap felmentem a bátyjával. Egy rohadt nagy sátorban volt a kórházban, minden nyílásából csövek jöttek ki. Leborotválták a fejét, és egy hatalmas vágás volt rajta, kirepült szélvédőn. A barátnője, Angela, meghalt.
 A kocsija olyan volt, mint egy tank, egy hatalmas Bentley, de mégis harmonikaszerűen összenyomódott. Don memóriája teljesen lenullázódott."

Túljutottak rajta, és a nyolcvanas években, a Reading Fesztiválon adott viharos koncertjük után másodszor is felléptek. De a dinamika megváltozott. Noddy egykor Don-nal lógott együtt, de Dave-vel és Jimmel soha nem sokat, kivéve, amikor felvételt készítettek vagy játszottak. "Nem szocializálódtunk. Nagyon különböző karakterek voltunk. A nyolcvanas évek lett volna a második nekifutás ideje, és élveznünk kellett volna. De valamiért nem volt élvezetes. Nem boldogultunk az úton, nem boldogultunk a stúdióban. A srácok más dolgokat akartak a zenekarban, több irányítást. Mindig is azt mondtam, hogy öt dolog választja szét a zenekarokat: az egó, amiből nekünk négy volt, a pénz, ami egy nagy dolog, az ital és a drogok, a nők, és az elkerülhetetlen kreatív nézeteltérések. És a Slade esetében valószínűleg mind az öt dolog megvolt valamikor. Ez nem csak a Slade esetében normális, ezen minden egyes zenekar átmegy, néhány zenekar túléli."
 A Slade nem. Elvesztették a bandaszellemüket. Noddy kilépett. Jim követte őt a forgóajtón. Don és Dave bukdácsolt és jó pénzt kerestek. De még Dave is kirúgta Dont egy idő után. Szomorú vége egy szenzációs zenekarnak. Egy féllábú kutya, akit meg kellene szabadítani a szenvedéseitől.

"Apám haldoklott, én pedig válófélben voltam. Arra számítottam, hogy lesz pár év szünet, aztán visszamegyek a bandába, és talán megváltozik a közszellem is. De nem így alakult. Úgy tűnt, hogy csak rosszabb lett." 

Noddy-nak voltak más ajánlatai is. Elkezdte második karrierjét.

"Totál szégyenlem. Még most is bánom. Ez az egyetlen dolog az életemben, amit megbántam. Semmi mást nem bánok, még a karrieremet sem, mindent imádtam. 25 évig ugyanazokkal a srácokkal dolgoztam, a nap 24 órájában - ez kemény. De azt sajnálom, hogy nem ülhetünk össze egy vacsoraasztalnál az asszonyainkkal, és nem nevethetünk a régi időkön. Csak röhögnénk saját magunkon.
Vannak dolgok, amiket csak mi tudunk. A rajongók azt hiszik, hogy mindent tudnak rólunk, de csak a jéghegy csúcsát ismerik. Nem ismerik a tenger alatti 2/3-ot, a jót és a rosszat. Tudod, jót nevetnénk, ha erről beszélgetnénk."

Nemigen találkozik a srácokkal. Néha beugrik Dave-hez egy csésze teára. Voltak vitáik az évek során, de most már jó haverok. 
"H - tudod, Dave-et 'H'-nak hívjuk - ő egy különc. Mostanra már sokkal nyugodtabb lett, a földre szállt, és a földön nevetgél rajtam.
Egyik nap ott jártam, és a felesége, Jan is jelen volt. Csevegtünk, és a promócióról beszélgettünk. Dave azt mondta Jannak és a feleségemnek, Suzannak, hogy én a promócióban vagyok jó. 
"Nodnak alapvetően ez volt a feladata a zenekarban". Erre Jan azt mondja: "Igen, és elég jó énekes is." Ez olyan volt, mintha Dave elfelejtette volna. Jót nevettem rajta. Dave Hill - Dave Hill világában él, és mindig is élt".

Noddy új területeket próbált ki, színházakban turnézott, sikereket ért el a rádióban és a televízióban. Soha nem volt kedve új zenekart alapítani. "Ha zenével és promócióval akartam volna foglalkozni, akkor azt a Slade-del tenném a legjobban. Nem akartam újra beszállni ebbe a mókuskerékbe, és mindent elölről kezdeni. Nem akartam szólóban sem dolgozni, mindig azt mondtam, hogy más dolgokat fogok csinálni, amit meg is tettem. A gondolat, hogy turnézni fogok, egyáltalán nem vonzott."

Már egy óra eltelt, amikor a beszélgetés véget ér és hirtelen Noddy-nak eszébe jut, hogy miről is kellene beszélnünk. 
Á, igen, a legnagyobb slágerek. "Kiadták a remastered verziót. Átkozottul jól szólnak, és van egy dupla bakelit is. A lemezkiadó egy végleges gyűjteményt készített belőle. A bezártság idején szerintem az embereknek szükségük van egy kis Slade-re. Mindig mosolyt csalunk az arcukra. Ez a tökéletes alkalom arra, hogy felvidítsuk az embereket. Remélhetőleg egy új generációhoz is eljut."

Nos, ez Noddy Holder. Mostanában nem annyira jó a promócióban. De ember...micsoda énekes!