Szívrohamot kapott Brian May, a Queen gitárosa

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. Az MTI híre szerint a 72 éves zenésznek a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta.

"Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" – idézte fel Brian May az Instagram-profilján hétfőn megosztott videójában. Ebben arról is beszélt: közel volt a halálhoz, de már jól van.

Úgy fogalmazott: úgy érezte magát, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába.

"A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét elvégzésének lehetősége" – mondta. Ehelyett végül három úgynevezett sten, csőszerű, hálós szerkezetű eszköz behelyezése mellett döntöttek; Brian May most otthon lábadozik.

A zenész azon is elmélázott, hogy a Queen 1974-ben megjelent harmadik lemezének címe, a Sheer Heart Attack (könnyű szívroham) mindig is nyugtalanította egy kicsit. Hozzátette: a cím talán felzaklathatta azokat, akik már átestek szívrohamon.

"Most már én is a klub tagja vagyok. Srácok, vigyázzatok magatokra!"

- index.hu -

Rockhírock

Oldalak