
1989. november 19. – A Black Sabbath „Headless Cross” turnéja. Közreműködtek: Tony Martin (ének), Tony Iommi (gitár), Neil Murray (basszusgitár), Cozy Powell (dobok) és Geoff Nicholls (billentyűk)
Koncert a a moszkvai Olimpiai Stadionban.
A Black Sabbath történetének három arany-kora volt.
A hetvenes években az Ozzy-éra lemezeivel váltak korszakalkotó zenekarrá –
A nyolcvanas évek elején, rövid ideig (a Heaven And Hell zenekar kapcsán mostanában sokat emlegetett) Dio-korszak tette őket ismét a legnagyobbak fölé –
A harmadik arany-kort, Ozzy Osbourne és Ronnie James Dio után egy ismeretlen énekes neve fémjelez: Tony Martin, aki a Black Sabbath utolsó hat stúdió lemeze közül ötön szerepelt és akinek sem előtte, sem utána nem volt értékelhető karrierje – viszont a szereplésével készült öt albumból minimum hárommal arany betűkkel írta a nevét a zenekar kilencvenes éveinek történetébe.
A Dio-korszak három lemeze után nagy volt a kavarodás a Black Sabbath környékén. Rövid időre és a Born Again albumra Ian Gillan érkezett, majd a Deep Purple újrázás kapcsán távozott. A csapat gyakorlatilag feloszlott, Tony Iommi szóló pályafutást kezdett indítani Glenn Hughes-al, de végül a Seventh Star című album mégsem szólóként, hanem Black Sabbath sorlemezként jelent meg.
De az egyre fokozódó drog-problémái miatt Glenn Hughes sem maradt sokáig, helyére a nagyon tehetséges, de rettentő balszerencsés Ray Gillen érkezett (1986–1987), akivel el is kezdték, a végül nélküle 1987. novemberében megjelent The Eternal Idol album felvételeit. Ezen a már szinte kész albumon mutatkozott be Tony Martin, az az ismeretlen énekes, aki a Dio-korszak nagyságának egyedüli letéteményesévé tudott válni a zenekar egész történetében.
A Seventh Star (1986) hullámzó minősége után a The Eternal Idol (1987) is mindenben nagyon hasonló tudott csak lenni, de az előtte még teljesen ismeretlen Tony Martin hangjával érezhetően a helyére billent Tony Iommi egója.
Zenekart kezdett építeni. Beszállt melléjük Cozy Powell dobos-legenda társnak és rögzítették a Headless Cross (1989) albumot.
Tony Martin hangja nagyban emlékeztetett a Dio-korszak karcosságára, de vele epikusabb és modernebb művek születtek…gyorsan jött a folytatás, a Tyr (1990) album, ami szintén a korszak egyik legjobban sikerült albuma lett.
A rajta szereplő Anno Mundi című dalról azt írta egy Sabbath-hívő, hogy ez a zenekar legjobb dala.
Újra sikeresek lettek…újra a legnagyobbak között kezdték emlegetni a zenekart.
A Dehumanizer (1992) albumra nem véletlenül tért vissza Ronnie James Dio. A Dehumanizer-t az utókor tudja csak megfelelően kezelni, az biztos, hogy a világ még nem volt felkészülve rá…így Dio ismét távozott és a helyére megint nem volt jobb jelölt Tony Martin-nál.
