Égi Születésnap Papp Imre Mityó Emlékére

 

1951. 05. 31 – 2021. 03. 16. (Gemini együttes)

Drága Mityó, ez a második levelem Hozzád, amióta az Angyalokhoz költöztél. Nehéz minden szó most is, mint akkor, amikor a búcsúztatódat követően, a Nekrológomban elköszöntem Tőled, 2021. május 31-én, épp a hetvenedik Égi születésnapodon. Belehalt a lelkem, s nehezen eszmélek a mai napig, mert annyi kérdés megválaszolatlan maradt a kettőnk szerelmes, keserédes életéből. S oly sokra már akkor ismertem a választ, amikor a harmincadik szülinapod előtti időkben, nagy korkülönbséggel, egymásra találtunk. Nem számított semmi, csak a csodánk, ami életed mentálisan egészséges szakaszának az utolsó, tiszta Szerelme volt. Épp úgy, mint Te nekem Mityó, csak az első és Örök szerelem.

Az igaz tisztelőid, s akik ismertek bennünket együtt, elhiszik azt, hogy mellettem nem kellett az átkozott italhoz menekülnöd – ráadásul a mai napig nem iszom alkoholt-, nevettél, amikor egy korty sört sem voltam hajlandó meginni. Gyöngykacagásod és önfeledt boldog ragyogásod beleégett a zsigereimbe.

Jó úgy emlékezni Rád, hogy nem bukdácsoltál kocsmákban, nem üldögéltél magányosan a sörös poharak mellett, mint sajnos a sikertelen, két házasságod, egyes párkapcsolataid, vándorlásaid idején megtetted. Fájó.
Nem kellett ostoba női praktikákhoz fordulnom, mint azoknak a kegyvesztett nőknek, akik a kedvenc pezsgőddel loholtak a nyomodban. Megtették ezt később azok is, akik kihasználták elesettségedet.
Ma is döbbenetes erre gondolni.

Szerelmünk kezdetén és azt követően sem voltál az alkohol rabja, amikor tragikusan elveszítettük vágyott Babánkat a boldogságos életünk két és fél évének küszöbén. A Lívia nevet választottuk. Hogy miért? Csodás emlék. Mi ketten ismerjük a titkot. Sokáig kerestél. Anyukámmal beszéltél a vezetékes telefonon, de nem merte átadni az üzeneteidet. Féltett mindentől. Nem tudhattad, hogy mi történt velem magamra hagyva. (Azóta a tanulmányaim segítettek kideríteni, a Babánk elvesztése, a gyermekkorod tragédiáira, veszteségeire emlékeztetett.)

Túl nagy volt az egyetem előtt a fájdalmasan váratlan bánatmenekülésed keserve a lelkemben, amíg nem tudtál szembe nézni azzal, hogy hangos, zajos, fényes csillogásokkal és tévutakkal összezavart életedben, a Gemini együttesben, s annak különös szakadása idején, megnyugodni vágytál. Együtt. Emlékszel?

Húsz évvel később, amikor újra egymásra találtunk a Gemini Gála után, nem tudtunk elválni. Sokáig égett a szerelmes láng a lelkünkben, a testünkben. Lám, akkor az ötvenedik szülinapodat ünnepeltük együtt május legvégén. Most pedig alig látom a betűket, potyognak a könnyeim, nehéz most is. Szeretném, ha a „Zengő Fényországodba” eljutnának a gondolataim, ahonnan tudom, hogy megnyugodva és békésen tekintesz Ránk óvó jóságoddal. Égi születésnapodon, amikor meggyújtom a gyertyát, oly sok rajongóddal, Rád emlékezem. Soha, de soha nem felednek téged Ők sem. Tudom, mert hetente írnak nekem Rólad és mindenre kíváncsiak még ma is.

Csillag maradtál Mityó, bárhol ragyogsz. Mi itt, boldogsággal és fájó szívvel emlékezünk arra a srácra, aki Te voltál a magyar zenei életben, az ikonikus alkotó, zene-, és szövegíró, a bársonyos hangú énekes, zongorista, orgonista – a Gemini együttesben 1971- 1980/81-ig -, s hibátlanul tökéletes, festői és végtelenül intelligens, csöndes, szeretetre, elfogadásra éhes Férfi.

Aki akkor is a közelségemet vágyta, ha másfél méterre ültem Tőled, vagy a színpad mellett hallgattam gyönyörű dalaidat a koncerteken. Lejöttél a színpadról, s nem kérted a puha, kedvenc törölköződet, helyette a nyakamba fúrtad dús, szépségesen bozontos hajad, s minden izzadságcseppet a ruhám fogta fel. Emlékszel? Másoknak barát, zenésztárs, cimbora maradsz, a kedves, barátságos srác igéző tekintettel, csodás hanggal már 16 éves korodban, az akkori zenekarodban, a Nivramban, majd a Volánban. Te voltál „a Mityó”, a budapesti Marek József utcából, a „Marekból”, az öreg gangos házból, ahol a drága Mamád felnevelt ötéves korodtól téged és az akkor még kisiskolás Márta nővéredet. A szüleid elhagytak benneteket. Bárzongorista apád ment el először a családtól, majd szülőanyád disszidált Svájcba 1956-ban. Örökre.

Mennyit meséltél azokról az évekről épp ott a Marek József utcai édes édenünkben, amire visszaemlékeztél, vagy később, amit a mamádtól megtudtál. Az az egy csodálatos fotó rólad, amelyik megmaradt a kredencben. Emlékszel? Gyönyörködtem a kisfiúban, akit hatalmas jósággal, szerénységgel, szépséggel áldott meg a Jóisten, később felnőttként is. Nem csodáltam, amikor elmesélted, hogy a Mityóka nevet a nagymamád barátnőitől kaptad oly nagyon szerettek. Na és Adrika néni, a bohókás, fogadott családtag, törte a magyar nyelvet, és ő is imádott téged. Már akkor varázsoltál egyetlen pillantásoddal. Tiszta, kíváncsian csodálkozó, tágra nyílt melegséget adó, őzike barna, majd szürkés-barna tekinteteddel.

S persze a csodás hangoddal, a magas „C” hangokkal, amit csak Te tudtál kiénekelni a mama Hernád utcai zeneiskolájában és később is. Sokáig kinevettek ezért a társaid, s csak sírtál, de az ölelő nagymama karjai közt vígaszt nyertél mindig. Rajongva szeretett. Hatéves kordtól már zongorázni, hegedülni, dobolni, pengetős hangszereken is megtanultál játszani s a kottaírás és olvasás számodra olyan könnyedség volt, mint másnak a rajzolás. Sosem érezted magad csodagyereknek. Felnőttként sem értetted a feléd áramló rajongást, a bűvöletet és a szerelmes nők özönének felbukkanását, gyakorta tolakodását, de hárítani sem tudtad, mert soha, senki nem tanított meg erre, mint ahogyan arra sem, hogy képessé válj tartósan kötődni ahhoz, akit igaz szerelemmel szerettél. Sajnos ez nem ment Mityó, amiről nem tehettél. Megértettem az okát. A szüleid az árva és lelkében sérült, szorongó, kishitű gyermek, majd felnőtt férfi örök-séget hagyták Neked, amikor elhagytak, cserben hagytak. Semmilyen követhető példa, minta nem létezett csupán, amit a szigorú, de jóságos mamád és egyes családtagjaidtól kaptál.

Egész életében magadat hibáztattad fájó és tragikus sorsodért. Ok nélkül. Cipelted lelki terheidet, veszteségeidet életed végéig, s gyakran tévedtél zsákutcákba, ahonnan egyre nehezebben találtál kiutat már 32 éves korodtól. Életed minden szakaszát meghatározta a meg nem élt "családi minta". Nem kaptál Mártával erőt adó, megtartó szeretetet, jó példát, így az önismeret helyes egyensúlya is fájdalmas csorbát szenvedett egész életedben. Emlékszel? A lelki teher darabokra zúzta az önbizalmadat és az önbecsülésedet, nem váltál elég erőssé a teljes és önálló életre az anyaseb okozta sérülések miatt. Kapaszkodtál, kompenzáltál, sodródtál. Későn ébredtél rá, az életeddel fizettél mindezért.

Amikor a magyar zenei élet ragyogó, egyik legtehetségesebb művésze, alkotója voltál Mityó, imádtak a rajongóid, de akkor sem tudtál mit kezdeni kivételes népszerűségeddel, mert gyerekként nem élted meg a szüleid elismerését. Épp ebben az érzésben nem osztozhattál velük. Ki sem alakulhatott a kötődésed. Megfosztottak ettől. Oly kevesen értették ezt, s Te sem tudtad elmagyarázni, mert talán magad sem értetted és a sebeidet soha nem takartad ki szívesen. Habzsoltad a rajongást, s hamar émelyegtél is ettől. Csakhogy féltél elveszíteni a figyelmet, így tovább habzsoltál, mint egy „éhes” gyermek.

Drága Mityó!

Tíz éven át hiába éltél olykor boldognak tűnő, de nem tartós párkapcsolatokban, a menekülés érzése erősebb volt Benned. Tovább menni valahová. Az „árvagyermek” érzése is örökké kísért. Kerested az elérhetetlent. A gyerekként elveszített anyát. Az elfojtott szorongást fokozatosan önmagad ellen fordítottad, betegségeket, viselkedési zavarokat „gyártottál”. Romboló, önbódító módon hatott a szervezetedre, hogy tompítsd az elviselhetetlen valóságot. Ezzel kikapcsolódott a teljes énedet azokra az időkre a fájó valóságból. Senki nem értett, nem szántak figyelmet, időt Rád a szorgosan forgolódó nők. Utolsó esélyként találtál rám azon a fantasztikus koncerten, s a sors furcsasága, hogy a jelentős korkülönbség még erősebbé tette a ragaszkodásodat hozzám, az összes megélt csodánkkal, közös érdeklődésünkkel, a művészetek iránti kíváncsiságunkkal, zenei ízlésünkkel, érdeklődésünkkel, a fiatalos lendülettel, amiben sok bohóság volt és derű, de nem felelőtlenség. S az első pillanattól izzó vonzalom, vágy, tisztaság, szerelem. Rajongással, féltve, vigyázva szerettük egymást, ami az első perctől kölcsönös érzéssé nemesedett közös életünkben. Ez erőt adott Neked is a legnehezebb pillanatokban, hónapokban. Engem pedig nővé varázsoltál.

Emlékszel?

Nem a beteg, megfáradt arcod van előttem Mityó, hanem a gyönyörűséges mosolyod, amit gyakorta maszkként viseltél, nehogy megsérts valakit. Elbújtattad a lelked minden fájdalmát, kétségét, félelmét. Elsősorban a Gemini együttesben, ahová Várszegi Gábor alapító hívott s nem véletlenül. Őstehetség voltál Mityó. Olyan zenekart varázsoltál a Geminiből a frontemberük, alkotójuk, énekesükként is, amire csak a legnagyobbak képesek nem csak a pop műfajban, de a musical világában, a rockoperában-, balladában, mindegy volt, mit kellett alkotnod. Zseni voltál, ami éltetett, és teher is volt számodra, mert nem birkóztál meg a zsongó, hirtelen Rád zúduló népszerűséggel. Senki nem figyelt erre. Színházi produkciók jeles zenésze voltál, s népszerű hazai előadók dalait írtad sorra. Amikor a Gemini együttesnek megjelent az első lemeze – Repülő zenekar címmel -, melynek első számú alkotója, szerzője voltál Várszegi Gáborral, következtek a rádiófelvételek, musicalekben is részt vettél – Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Vígszínházban az LGT együttessel váltottátok egymást, a Villon és a többiek a József Attila Színház remek művészeivel, A Fekete tó balladája, a Bolond Istók tévéopera, a Holnaptól nem szeretlek, melyekben zseniális alkotótársad Victor Máté szinte mindig jelen volt a Gemini életében. Emlékszel?

A zene, a zenélés, az alkotás volt az éltetőd életed végéig, amíg emlékezni tudtál, s elgyötört egészséged engedte. Épp addig, amíg az átkozott Alzheimer- kór fogságába nem kerültél oly fiatalon. Második elválásunkat követően, öt év múlva már nagyon beteg voltál, 2006-tól öregek otthonában éltél. Ma sem tudom ezt elfogadni, noha az előzmények, a halálközeli betegségeid 1990-től kétszer is, a központi idegrendszeri bénulás, amihez semmiféle kullancscsípésnek nem volt köze.

Jól tudtuk, de mást nyilatkoztál a ma már megsárgult újságok kérdezőinek, mint annyiszor, ha épp kíváncsi volt Rád a sajtó. Védted magad, amit helyesen tettél, így a zsákutcáid botladozásairól, szenvedélyed fogságáról, a mai napig szinte semmit nem tud a nagyérdemű, talán csak a legközelebbi zenésztársaid. Így fordulhatott elő, hogy ma is az az ostoba újságcikk kering a világhálón, amit 1996-ban írt Rólad valaki, s a halálközeli betegségedet emlegeted, és a kullancscsípést. Hiszen ketten ezt a Gemini Gálán, 2001-ben alaposan megbeszéltük, semmiféle kullancs nem csípett meg és főként nem ebben az időben. S hogy mi okozta a halálközeli betegségedet 1990-ben és 1992-ben arról kegyeleti okokból soha nem beszélnék, ne félj! Soha nem adnám ki fájó, borzalmas kínokat okozó titkaidat.

Az kétségtelen, a központi idegrendszeri bénulást követően, újra kellett tanulnod mindent, ami addig az életed természetes része volt. Lépni, járni, mozogni, beszélni, énekelni, emlékezni. Élni. Talán, a későbbi zenekarod tagjai, akik átsegítettek a betegségeid okozta lelki és testi megráz-kódtatásokon, a Mityó Gemini Együttes jeles zenészei, akik gondodat is viselték már az Alzheimer- kór kialakulása idején is, ami az újra találkozásunkkor sajnos kísért Téged Drága Mityó. Éreztem, de még nem ismertük a pontos diagnózist. Úgy emlékszem, 2013-ig bírtad a zenélést a népszerű zenekaroddal, s mennyi rajongót tettél boldoggá azzal, hogy láttak és hallották a csodás hangodat. Aztán ellehetetlenült az életed, az emlékezeted végtelenül meggyöngült. Nem adtad fel egyetlen percre sem. Az orvosaid utasításait könyörtelenül követned kellett volna. Emlékszel?

Tilos volt a gyógyszereidre alkoholt inni. Drága Mityó, ne hidd, hogy fájó soraimmal, a lelkem bánatával egyetlen szóval is megbántanálak. Nekem erre soha nem volt okom. Mi boldogságban éltünk. Az alkoholtól viszont én is távolt tartottalak volna, ha melletted vagyok akkor. Nem voltam, mert azt sem tudtam, mint oly sokan, hogy merre vitt az élet. Akkor kezdődött a saját lelkedbe zárt szinte üres, emlékezeteiddel vívódó, majd azt elhagyó kegyetlen életszakaszod. S persze Nyugat-Európába sem mentél zenélni, hívott Markó András barátod, zenésztársad Norvégiába, a Gemini teljes szakadása után. Nem mentél. Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra, majd az ország más neves éttermeibe jártál vissza az új zenekaroddal. (Sosem találkoztunk, amikor az egykori, közös otthonunktól 20 perce zenéltél, a Viktória étteremben és az Arany-bikában.)

Akkor elszakadt az ezüstfonalunk két évtizedre. Igen, amikor a babánk elvesztésekor riadtan, tehetetlenül menekültél bánatodban. Később egy-, majd egy második sikertelen házasságba. Én is ezt tettem Mityó az őrület helyett. A jegygyűrűd ma is megvan, néhány viseltes kottafoszlányod, hiszen legalább három bakelit lemezre való alkotásodat tartottam a kezemben akkor, a Marek József utcai lakásodban. Megvan a szalagos kazetta a búcsúdalokkal, melyből nem lett búcsú, szerelmünk fellángolt a botlásod ellenére is. Emlékszel?

Később óvott mindenki, aki szeretett. A szépséges, kissé szigorú és végtelen tehetséges Márta nővéred is, aki a gyámod lett már 55 éves korodtól mentális betegséged okán. Ezt is nehéz elrendezni magamban, hiszen előtte öt évvel az újra kezdést tervezted velem ismét, családra vágytál, megnyugvásra, s vágytad a babánkat is. Emlékszel? Azt mondtad:” Ne engedj el Livi, nincs újabb húsz év. Most van a mi utolsó jelenünk, esélyünk. Feleségül veszlek, szülj nekem egy gyönyörű gyermeket! Kislány lesz, érzem.” Rád jellemző ábránd volt ez, amit bizony, nagyon komolyan gondoltál, mert hinni akartál abban, létezik még boldog élet számodra, számunkra. Emlékszel Mityó?

Ez 2001-ben történt a Gemini Gála utáni szűk hat hónapban. Soha nem lettél apa sajnos, előtte sem két sikertelen, egykori házasságodban sem. Csapongok, ne haragudj. Most épp az jutott eszembe, amikor 2001-ben is játszi könnyedséggel alkottál és ölelted magadhoz a közönségetek rajongását, szeretetét, de sosem akartad a sikert egyedül bezsebelni. Soha! Emlékszem, még a 2001-es Jótékonysági Gemini Gálán sem, amikor a „Semmi sem tart örökké” című dalt énekelted, amiben zenésztársaid nem is vettek részt, korábban sem, magadat kísérted zongorán a hetvenes években, téged pedig a MÁV Szimfonikusok. Neked szólt a vastaps Mityó húsz évvel később is, csak Neked és Te kitártad a karod, majd a színpadon kívül várakozó zenésztársaid felé mutattál. Emlékszel?

Ott ültem a második sorban, akkor még nem láthattál, persze, hogy nem. Kevesen tudták, hogy újra találkoztunk a Gemini Gála csodája után, s ismét Anyukám volt az Őrangyalunk, nagyon szeretett Téged. Akkor egyikünknek sem volt békés és boldog az élete, hiszen nehéz megnyugvást találni, ha életedben csak egyszer, de találkoztál az Örök szerelmeddel. Vágytuk egymást. Nem követtünk szabályokat, de nem is sértettünk senkit. Megtehettem volna, az életkorom szerint is, hogy új életet kezdjünk, s boldogan szültem volna gyermeket is, csakhogy valóban felelős voltam a két gyermekemért, akiket nem hagyhattam magukra életem Szerelme miatt sem, senki miatt. Erre soha nem lettem volna képes.

Drága Mityó, te akkor a harmadik "Gyermekem" lettél volna, amit már talán a Gemini Gálán érzékeltem .... Az sem zavart, a külsőd teljes átalakulása sem. Elemi erővel, mély érzéssel kapaszkodtunk egymásba. Nem volt lakásod, otthonod, így arra is vállalkoztál volna, hogy hozzám költözz Debrecenbe. Csoda volt, és boldogságunk beteljesüléseként ölelhettem volna magamhoz a vágyadat. De Te már nem az a Mityó voltál, mint akivel önfeledt, józan, tiszta szerelemben éltünk együtt fiatalon, amikor zsongó, zajos bonviván életedből megnyugodni vágytál közel 30 éves korodhoz, ami örök áldás marad az emlékeimben. Nem tudtál utat mutatni, miként is képzeled azt a vágyott harmadik esélyt. (Azt nem értettem pontosan, talán Te sem gondoltad végig, hogyan élhettél volna Debrecenben, amikor a fent említett új zenekarod - Mityó Gemini Band/Együttes - minden próbája és fellépése budapesti és vidéki helyszínekhez "kötötte" az életedet 1996 - tól?)

A fantasztikus egymásra találás estéjén, éjszakáján - újra -, akkor ott Budapesten, a Gemini gála után, az is belém ivódott, hogy csodásan összeillünk, és a vágyakozás, s minden más, időtlen egymás iránt. Kivételes módon összeilletünk minden tekintetben. Testünkkel, lelkünkkel. Nagyon sokáig a gondolatainkkal is. A Gála után többször találkoztunk, leginkább én utaztam hozzád Budapestre, ráadásul ott voltam újságíró egy neves lapnál, de Te is vonatoztál Debrecenbe, ha erre lehetőséged volt akkori élethelyzetedben. Boldogtalanul léteztél máshol te is. Emlékszel?

Ekkor már nem vezethettél kocsit, illetve nem vezethettél, komoly okok miatt. Mázsás súlyú, múltbéli terheid, megannyi botlásod, tévelygésed ellenére, igyekeztél jobbá tenni önmagad, ami nem az intelligens, kifinomult személyiségedre vonatkozott elsősorban, hanem a szenvedélyedre. Annak rabságából kilépve kívántad bizonyítani, hogy méltó vagy a közös életünkre. Nem kértem tőled, hogy bizonyíts, soha nem tettem. Nem volt szükségünk a mesebeli hétpróbát kiállni, mert a szerelmünk erősebb volt mindennél. Enyhíteni tudtál azon, amin már nagy erőfeszítésedbe került sajnos, de végleges változás nem történt. Emlékszel?

Megszakadt a szívem, amikor napról napra, hétről hétre érzékeltem, a betegségeid apró jeleit. Nehéz erről írni és nem is szeretnék Mityó, ne félj. Nem tudtam, hogy mikor gondolsz valami mást és lépsz tovább, mert a tartós kötődésre, boldogságra való képtelenséged is kísérte egész életedet. Eleven sebed maradt örökre.  Akkor is, amikor a Pascal otthonban, a helyi lapban, arról beszéltél, milyen boldog és szerető családban nőttél fel apa és anya mellett a nővéreddel. Akkor már erősen zavaros volt a valóság és a vágyott álom az emlékezetedben. A cikk 2008-ban jelent meg, melynek sajnos csekély valóságalapja volt, vagy kegyesen valaki azt egyes helyeken szebbé írta. Nem baj Drága Mityó, járt neked, hogy úgy emlékezzenek rád ma is a rajongóid.

Egyetlen, igaz segítőd a lelkész unokatestvéred volt, akinek mindent, de mindent köszönhettél miután végleg ott ragadtál a szörnyű zsákutcáidban. Arra gondolok ma is, hogy minden rajongó látókörében ott voltál, főként a hangos, kivételes sikereid csúcsán 1971- 1981-ig -, nem beszélve a szerelmetes nők, lányok, pillanatnők önző rajongásáról vagy idealista vágyáról, ami állandó ostromot jelentett az életedben, megtapasztaltam. Nehezen tudtál nemet mondani a rajongásra, ami örök teher és mámor volt a lelkedben, így együtt. Gyakran csak úsztál a hatalmas boldogságnak vélt tengerben, s aztán nem volt segítséged, aki kimentsen abból a mély "tengerből", ami oly sok veszélyt jelentett számodra minden mással együtt.

Az életed számodra nagyon későn felismert vesszőfutás volt. Arra született, hogy a csodás őstehetségeddel, alkotásaiddal, dalaiddal, Lényeddel, a lelkeddel "kiszolgáld" a rajongóidat. A szeretet éhséged kifogyhatatlan volt. Hamar teher lett számodra, ha túl sokat kaptál a közönségtől, hiszen nem tudtál mit kezdeni a túlzott rajongással. Csöppet sem tűrted a túlzott törődést, de a mellőzöttséget sem. Nekünk akkor még szerencsénk volt együtt. Aztán húsz év múlva is. Nem véletlen, hogy annyira hiányzol, az a Mityó hiányzik, akit én ismertem, és szerettem és szeretlek minden emlékeddel, emlékünkkel.

Tiszta, őszinte szerelemben voltál képes alkotni, létezni, elsősorban a te feltételeid szerint, amit nem kényszerítettél rám 2001-ben sem. A hatalmas zenei zseni és a pazar, igen kivételes szépségű, és adottságú Férfi, az intellektusával, szerénységével, önzetlenségével, segítőkészségével, gyönyörű mosolyával álom volt, valóban álom, mert mire felébredt bárki melletted, te már máshol voltál. Nincs okom emiatt panaszkodni, de tudom. Nem kérdeztem, de olykor erről is beszéltél.

Emlékszel? Sorsodat, életed és létezésed hitvallását alkotásaidban, dalaidban szinte mindenkor előrevetítetted.

"Vándorlás a hosszú úton,

vándorlás, ameddig bírom..."

Köszönöm, Drága Mityó!

(Livi)

2015, július 26

Pink Floyd

A Pink Floyd 1964-ben, Cambridge-ben alakult angol rockegyüttes.
Leginkább progresszív szerzeményeikről, effekt-kísérleteikről, művészi…

2021, május 9 -

Az  Egyesült Államok kormánya évtizedeken át nyilvántartott egy dossziét a Cobain halálával kapcsolatos összeesküvés-elméletekről. Az alábbiakat tartalmazzák a most…

2016, március 27

Először koncertezett a Rolling Stones Kuba fővárosában, Havannában, március 25-én.
Barack Obama történelmi látogatása után a rocktörténelmi eseményre 400 ezres tömeg…

2015, augusztus

Whitesnake

Amikor a Deep Purple feloszlott, a többiekhez hasonlóan
David Coverdale, a banda akkori énekese is szólóvállalkozásba fogott.
A…