Now and Then: hallgasd meg az „utolsó” Beatles dalt

Megjelent az utolsó Beatles dal amely a Now and Then címet viseli.

A felvétlen az eredeti tagok mellett a mesterséges intelligencia segítségével John Lennon hangja is hallható.

A Now and Then kis túlzással több mint 45 éve készül: bár a zenekar 1970-ben feloszlott, 1978-ban maga Lennon írta meg a dalt, amelyhez demót is készített New York-i otthonában. Ezeket a zenész halála után felesége, Yoko Ono az egykori zenekar tagjainak adta. Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr ezekből készítette el a kilencvenes évek közepén a Free As a Bird és a Real Love című dalokat. 
A Now and Thennel azonban nem tudtak zöld ágra vergődni, a gyenge minőségben rögzített felvételek esetében ugyanis akkor még nem létezett olyan technológiai háttér, amelynek segítségével használható dalt készíthettek volna belőle.

A technológia fejlődésével azonban immár nem volt akadály azelőtt, hogy Lennon dalát megfelelő minőségűre kozmetikázzák: a kazettára felvett anyagból sikerült szétválasztani a vokált, a zongoraszót és a háttérzajokat. A kész dalt annak technológiának köszönhetően készítették el, amelyet Peter Jackson cége fejlesztett, és amelyet a rendező Get Back című dokumentumsorozatában is alkalmazott.

Az AI (mesterséges intelligencia) kristálytisztává tette” John Lennon hangját, a fakó 1970-es évekbeli hangfelvételek új erőre kaptak, és Ringo Starr elmondása szerint "olyan volt, mintha ő is a szobában lenne".

McCartney nem volt biztos benne, hogy jó ötlet Lennon demóiból az iránta és munkássága iránt érzett tiszteletből teljes dalokat készíteni. "Amikor kétségeim voltak, arra gondoltam, ha lenne lehetőségem megkérdezni Johnt: - Hé John, szeretnéd, hogy befejezzük az utolsó dalodat? - Tudom, hogy a válasza az lett volna, hogy igen.”

Rockhírock

Égben lebegők

A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.

A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.

A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…

71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.

A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…

Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
 A  75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál. 
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.

1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…