Daczi Zsolt

Daczi Zsolt

Az ország egyik legjobb gitárosának tartott kiskunhalasi származású zenész 1989-1992, majd 1997-2004. között játszott a Bikini zenekarban. Utolsó éveiben az Ómen együttes tagjaként alkothatott maradandót.

Daczi Zsolt még nem volt 20 éves, amikor az ország akkoriban legjobban futó zenekarába, a Bikinibe került. A kiváló adottságokkal és tehetséggel rendelkező fiatalembert gyorsan megismerte a zenész szakma. A Bikini sikereiben nem kis része volt, húga Barbara emlékére írt száma, a Temesvári vasárnap felrepítette őt a Halhatatlan Gitárosok Csarnokába.

A Bikini 1997-es visszatérésénél természetesen Daczi Zsolt lett a gitáros. A zenekar ismét óriási sikereket ért el, ebből pedig zeneszerzőként, sőt szövegíróként, énekesként is kivette a részét.

2002-ben szólóalbumot készített Daczi Zsolt és barátai címen.
 
Nemcsak a Bikini volt fontos a számára, hanem a Tirana Rockers, melyet ő alapított, az Omen, melynek Bende volt a keresztapja és a Carpathia Project, mely a külföldi hírnevet hozta meg neki. Ezek a projektek mind más és más zenei világot mutattak be, ez bizonyította a kivételes képességét, zenei sokszínűségét. De nemcsak nekik írt zenéket, hanem sok előadó énekelte a szerzeményeit.

Nézeteltérések miatt 2004. tavaszán elhagyta a Bikinit és az Ómenhez csatlakozott. Betegsége azonban rövidebb-hosszabb időkre leparancsolta őt a színpadról. Ha tehette azonban gitárt ragadott és játszott.

A halálos betegség sem akadályozhatta meg abban, hogy stúdiójában hangmérnökként lemezek során dolgozzon, leginkább barátainak.  
Honlapja vendégkönyvében szinte az utolsó pillanatig tartotta a kapcsolatot rajongóival, vagy a tőle tanulni vágyókkal.

Zsoltnál (akárcsak testvérénél, Barbaránál) vírus által okozott és gyorsan kifejlődött epevezetékrákot diagnosztizáltak, mely megtámadta egyéb szerveit, ez vezetett 2007-ben a halálához.

Rockhírock

Égben lebegők

A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.

A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.

A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…

71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.

A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…

Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
 A  75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál. 
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.

1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…