Nagyon úgy fest, hogy mostanra már kész tényként kezelhető két dolog:
- Tényleg lesz új AC/DC-lemez.
- A leghosszabb ideig egyben levő felállás rögzíti, azaz…
Angol gitáros, énekes, eredeti neve: Geoffrey Arnold Beck, a hatvanas évek nagy generációjának kiemelkedő zenésze, gitárosa.
Neve a Yardbirds együttes tagjaként vált széles körben ismertté, majd több évtizedes szólópályája során tovább erősítette tekintélyét.
Geoffrey Arnold „Jeff” Beck az angliai Wallingtonban született 1944. június 24-én. Fiatalon megtanult gitározni és zongorázni. Sessionzenész, stúdiózenész volt a hatvanas évek elején.
Screaming Lord Sutch együttesében, majd a Nightshiftben és a Tridentben pegetett az évtized közepéig.
Amikor Eric Clapton 1965-ben távozott az egyik legjobb korai rock (akkor beat) együttesből, a Yardbirdsből, őt hívták a csapatba. Kitűnő lemezeket készítettek együtt (Having a Rave Up with Yardbirds és a Roger The Engineer). A Still I’m Sad, a Shapes of Things, a The Nazz Are Blue és a Train Kept A Rollin emblematikus számai voltak e korszaknak.
A Yardbirdsből 1966 végén távozott. Még látható Antonioni Nagyítás című filmjében a zenekarral – éppen a berendezéseiket törték-zúzták..
A Jeff Beck Groupot 1967-ben alakította, eleinte tagja volt Ron Wood és Rod Stewart. Az együttes blues alapú kemény rockot játszott. Első albumaik- a Truth, a Beck-Ola - a rockzene meghatározó darabjai közé sorolhatók. Ez elmondható a Beck’s Bolero, a Hi Ho Silver Lining, a Tallyman, a Love Is Blue és a Morning Dew című dalaikra is.
Beck a hetvenes évek elején megtört; új formációkkal próbálkozott. Rövid időre Tim Bogerttel és Carmine Appice-szel, a Vanilla Fudge korábbi tagjaival alakított triót.
Az 1975-ös Blow By Blow valamint az 1976-os Wired ismét siker volt.
A nyolcvanas-kilencvenes években hullámzó volt a teljesítménye,de 1985-ben és 1989-ben is kapott Grammy-díjat. Kitűnő teljesítmény volt az 1999-ben megjelent Who Else, majd a szintén Grammy-díjjal elismert 2001-es You Had It Coming című albuma.
Az új évezredben a korábbi vegyes évek után ismét erősített, ismét remek lemezeket készített. Fellépett Eric Clapton legendás gitárfesztiváljain, a Crosroads-on 2004-ben, 2007-ben és 2010-ben, együtt is turnéztak, lemezük is készült.
Zenélt többek között Buddy Guy-jal, Brian May-el, Billy Preston-nal, Paul Rodgers-szel, Roger Waters-szel, Les Paul-lal, Mick Jagger-rel. (1974-ben hívták a Rolling Stones-hoz is). Kísérte Tina Turner-t és Diana Ross-t.
2009. április 4-én a rock and roll halhatatlanja lett (a Yardbirds tagjaként már korábban is kiérdemelte), a díjat Jimmy Page adta át. Hét Grammy-díjjal büszkélkedik, az utolsó kettőt 2011-ben kapta..
A Rolling Stone magazin a 100 legjobb gitáros listáján a 14. helyre sorolta. Szerepelt Martin Scorsese bluestörténeti filmsorozatában a fehérek zenéjéről szóló fejezetében.
Nagyon úgy fest, hogy mostanra már kész tényként kezelhető két dolog:
- Tényleg lesz új AC/DC-lemez.
- A leghosszabb ideig egyben levő felállás rögzíti, azaz…
Ez itt a vég
egyetlenem
ez itt a vég
várt már ránk rég
vége minden reménynek
biztonságnak…
Viszlát haver, nehéz így
a halál
Ha az égen dalol a sok
…
Édes kis szavak,
csendre kárhoztatnak
Nem beszédre
…