P. Mobil

Minden idők legjobb magyar hard rock együttesének története sok zenével

P. Mobil - Magyar fal koncert 1983 (Tunyogi Péterrel) :

A Heavy Medal turné egyik legfontosabb állomását (Budai Ifjúsági Park) Koltay Gábor és csapata fekete-fehér filmszalagra rögzítette, de működött a kamera néhány vidéki koncerten is. Egy dalban feltűnik az 1981-es Hajógyári szigeten tartott koncert is. Fontos megemlíteni, hogy a film elkészültét Schuster Lóránt finanszírozta. A filmnek akkor a rendező a második lemez után a Heavy Medal címet adta, amelyet a Magyar Televízió nem mutatott be, tulajdonképpen betiltotta. A miértre a válasz nagyon egyszerű. A koncerttel nem lehetett semmi baj, mivel már akkor megjelent két nagylemez. A zenekari riportokba sem lehetett belekötni. Igaz Schuster Lóránt esetében már tapasztalható az az elkeseredettség, kiábrándultság, amely a P. Mobil 1985-ös leállásához vezetett. A betiltás igazi oka a kitaszított, a társadalom peremére került rajongókkal készült riportok lehettek, amelyek azt a „Másik Magyarországot” mutatták be, amelynek a létezését az akkori hatalom el akarta titkolni, tudomást sem akart róla venni. Valószínűleg a film betiltásába közrejátszott az is, hogy a kezdő kockákon látható a mérnöki pontossággal 1000 téglából a színpadra felépített fal. Erre felfestették azt, hogy „MAGYAR FAL – P. MOBIL – OMLÁSVESZÉLY”. A fal jelképezte a rendszert, amely akár össze is omolhat. A falat a Rocktóber első hangjaira Schuster Lóránt döntötte össze. A film tehát elkészült és évekig dobozban maradt. Schuster Lóránt archívumába került és várta azokat az időket, amikor a nagy nyilvánosság is megismerheti. Ez 1999-ben történt meg, amikor a Magyar Televízió, igaz rövidebbre vágva és az eredeti Heavy Medal címmel bemutatta és levetítettek egy az 1999-ben felvett beszélgetést (Koltay Gábor, Schuster Lóránt, Kékesi Bajnok László, Sárvári Vilmos) is. Az első DVD kiadásra 2004-ig kellett várni. A filmet ekkorra a Magyar falnak nevezték el, részben a színpadi építményre utalva. Az átnevezésben az is közrejátszott, hogy egyes zenészek esetében nyilvánosságra került az ügynök (tégla) múltjuk. Mindezek ellenére, én személy szerint jobban örültem volna, ha a film címe Heavy Medal marad. A Nagy P. sorozatban kiadott DVD szintén tartalmazza az eredeti filmen kívül az 1999-ben felvett beszélgetést. Igazi retro érzést keltett bennem a fekete fehér film, mivel akkoriban még viszonylag kevés színes TV működött az országban. Igazi kellemes meglepetés volt számomra az extrák között az egykamerás, színes felvétel a teljes koncertről. 1983-ban a videokamera még nehezen elérhető technikai eszköz volt. A film, a 2004-es kiadvány CD melléklete és a mostani extra video hangja egyaránt nagyon jó, a zenekar ekkor is az 1978-as „első” nagylemeznél megismert „műfejes” technikát alkalmazta. A nyolcvanas évek második felében az Egri Ifjúsági Házban Schuster Lóránt több közönség-találkozót is tartott. Az Ifiparkos videokazetta mindig vele volt és bemutatott pár részletet belőle, azóta nagy vágyam volt, hogy a teljes felvételt láthassam. Most több mint 20 év elteltével teljesült a vágyam. A film és a koncert videofelvétele a magyar rockzene egyik nagyon fontos kortörténeti dokumentuma, amelyet nem lehet megunni.
forrás: passzio.hu Horcsin Attila

Pacalért is játszott a P. Mobil (Rocktörténelem Abonyban)

P. Mobil 1977  "Kapcarongy"

Rockhírock

  • 2021, május 9 -

    Az  Egyesült Államok kormánya évtizedeken át nyilvántartott egy dossziét a Cobain halálával kapcsolatos összeesküvés-elméletekről. Az alábbiakat tartalmazzák a most nyilvánosságra hozott dokumentumok

    Az elmúlt hónapban Kurt Cobain és a Nirvana újra a címlapokra került. Április 5-én volt Cobain halálának 27. évfordulója, piacra került egy anyag Cobain utolsó fotózásáról, és a Nirvana-t, mint együttest...

  • 2021, május 5 -

    Noddy Holder a 70-es évek egyik arca volt. A Slade frontembere ma őszintén beszél az akkori szép emlékeiről és a rossz dolgokról is.

    Bár Noddy Holder 1992-ben kilépett a Slade-ből, továbbra is ő a legnagyobb vonzereje. A  frontember egy olyan zenekar szinonimája, amely 1973-ban már olyan nagyhírű volt, mint a Beatles.

    Érdekes tehát, hogy az egyetlen dolog, amiről nem beszélünk a legvégéig, az a Cum On...

Égben lebegők

"Semmi sem tart örökké…"

... Úgy írok Neked Drága Mityó, hogy megfáradt, gyönge tested több mint három hónapja már az Égi Csillagok Zenekarának csodás, elismert Tagjai közt lel nyugalomra, s új erőt, hitet merítesz soha nem múló tehetségedből. Sokan hisszük, hogy rajongóid imáiból, szeretetéből megnyugvást nyersz végre, ott fent, ahol egyszer majd újra találkozunk.

A vándorlásod a hosszú, nehéz utadon,...

Ismét egy legendával lettünk szegényebbek. Elhunyt Papp Imre, Mityó, a Gemini együttes frontembere.
A hírt unokatestvére Iványi Gábor osztotta meg facebook oldalán

"Vándorlás a hosszú úton,
vándorlás, ameddig bírom...
Nem bírta tovább.
Tudatom mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy...

Életének 73. évében elhunyt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros – közölte a hírt közösségi oldalán testvére, Dinnyés Ágnes.

A bejegyzés szerint Dinnyés Józsefet hétfőn érte a halál.

Dinnyés József 1948. augusztus 4-én született Szegeden. 1963-ban kezdett énekelni, 1966-ban alapító...