Skorpió

A Skorpió 1973-ban alakult magyar rockegyüttes az 1971-es Locomotiv GT és az 1972-es Taurus után hazánk harmadik supergroupjaként. 
Tagjai korábban mind ismert együttesekben játszottak és komoly hírnévre tettek szert: Frenreisz Károly a Metro és az LGT énekes-basszusgitárosa volt, Szűcs Antal Gábor énekes-gitáros és Fekete Gábor dobos a Hungáriában, Papp Gyula orgonista pedig a Miniben játszott. 

Frenreisz először az Emerson, Lake & Palmer mintájára trió formációra gondolt, és csak később döntött még egy gitáros bevonása mellett. Az együttes első albuma, A rohanás 1974-ben jelent meg. Emellett több rádió- és televíziós felvételt készítettek, Zalatnay Sarolta albumán is játszottak. Második albumuk, az Ünnepnap 1976-ban jelent meg. A Rohanás album több mint 300000 példányban kelt el és beszámították minden idők legjobb tiz magyar rock albuma közé, a negyedik helyre.

A Skorpió az 1970-es évek egyik legjobb magyar együttese volt. Tagjai magas színvonalú hangszeres játékot valósítottak meg, koncertjeik élményszámba mentek. Felszerelésüket többek között Hammond A-100 orgona, Hohner Mellotron, Roland szintetizátor, Fender Precision Bass basszusgitár, Gibson Les Paul majd SG gitár, Ludwig üvegdobok (két lábdobbal) és Paiste cintányérok alkották. Az egyik legtöbbet koncertező együttesként működtek hazánkban és külföldön egyaránt, elsősorban kelet-európai turnékon játszottak rengeteget, de megfordultak az USA-ban, Kanadában, Svédországban, Finnországban, az NSZK-ban, Ausztriában, a volt Jugoszláviában. A Skorpio lett a magyar rockzene elsőszámú export zenekara.

1976-ban Fekete Gábor helyére érkezett az Apostol addigi dobosa, Németh Gábor. Ebben a felállásban készült el az 1977-es Kelj fel! és az 1978-as Gyere velem! című album. 1979. április 4-én a kvartett feloszlott. Frenreisz a Generál gitárosával, Tátrai Tiborral és a fiatal nemzedék egyik dobosával, a Korálból kivált Papp Tamással létrehozta az Új Skorpió nevű együttest. Szűcs Antal Gábor, Németh Gábor és Papp Gyula, Németh Alajos basszusgitárossal és Vikidál Gyula énekessel megalapította a Dinamit együttest. Az Új Skorpió két album és számtalan koncert után 1983-ban feloszlott, Tátrai Tibor a Hobo Blues Band tagja lett.

Frenreisz Szűcs Antal Gábor, Papp Tamás és Pálvölgyi Géza billentyűs társaságában 1985-ben újraalapította a Skorpiót. Két albumot készítettek ebben a felállásban.

Érdekesség, hogy Tátrait az együttes már 1973-ban szerette volna szerződtetni, ám ő akkor a Syrius tagjaként Ausztráliába készült, ami azután egyéb okok miatt nem valósult meg.

2013-ban az együttes 40 éves fennállását ünnepelte egy tihanyi és egy budapesti koncerttel, amelyeken részt vett az alapító billentyűs Papp Gyula is.

A Skorpió jelenleg is - elég ritkán ugyan, de - koncertezik, a jelenlegi felállás amolyan „Best of Skorpió”: Frenreisz Károly, Szücs Antal Gábor, Németh Gábor, Pálvölgyi Géza és állandó vendég státuszban Tátrai Tibor (ő általában a koncertek második felére lép színpadra).

A zenekar koncertjeit nagy érdeklődés kíséri a mai napig. Időközben Frenreisz Károly művészeti tevékenységének elismeréseként, a magyar kulturális életben betöltött szerepe miatt több kitüntetésben részesült:

2012-ben Budapest Díszpolgára címet, 2015-ben Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, 2016-ban Fonogram Életműdíjat, 2017-ben Kossuth-díjat kapott. Ezenkívül 2017-ben beválasztották a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjainak sorába.

Rockhírock

  • 2021, február 19

    Fülbe mászó dallamvilág kemény ritmus, megjelent a zenekar új klipje:

    "Elérkezett az idő, hogy nyilvánosságra hozzuk pályafutásunk legrendhagyóbb körülmények között készült és megjelenő lemezének első

  • 2021, február 17

    Néhány hónappal ezelőtt interjút készítettem Paul McCartney-val, aki elmondta, hogy kerüli a róla, vagy a Beatles-ről szóló könyveket, mivel előfordulnak bennük apróságok rosszul leírva, ami irritálja.

Égben lebegők

Brunner Győző a hatvanas években az egyik legnépszerűbb magyar beatzenekar, a Metro dobosaként lett ismert.
A zenekarban 1965-től játszott egészen az évtized végéig, majd külföldi vendéglátózás után a Radics Bélát, Som Lajost és Balázs Fecót is felvonultató szupergrupban, a Taurusban dobolt, melynek teljes neve Taurus EX-T 25 75 82 volt, és a zenekarvezető Brunner telefonszámát is tartalmazta. ...

Hilton Valentine játszotta fel a rocktörténet egyik legismertebb dalnyitányát (minden kezdő gitáros először megtanult intróját) a The House of The Rising Sun elején. 77 éves volt.

Valentine alapítója és gitárosa volt az Animals együttesnek, a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja.

A halálhírét a zenekar kiadója, az ABKCO Music is megerősítette. "Mélyen együtt érzünk Valentine családjával...

A Liszt Ferenc díjas zenész, a Bergendy-együttes alapítója és vezetője 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Az Iskolatáska című dalt jóformán minden magyar hallotta már százszor, fülbemászó melódiája miatt rendszeresen játsszák a rádiók, de a zenekarvezető Bergendy István blődnek tartotta.

„A hatvanas években felemás helyzetben voltunk. Igaz, show nélkül,...