A The Sound Of Silence egy rendkívül gyönyörű dal, amelyet megjelenése óta rengeteg előadó feldolgozott, de a Simon & Garfunkel eredeti verziója kiállta az idők…
1965-ben Los Angelesben alakult meg, az akkori fiatalságra (és talán nem túlzás - a későbbi rocknemzedékre) az egyik legnagyobb hatással lévő rockzenekar volt. Arculatát az énekes Jim Morrison lázadó személyisége határozta meg leginkább.
Az ő 1971-ben bekövetkezett halála után az együttes már csak két évig, 1973-ig működött.
Miután Jim Morrison és Ray Manzarek – két UCLA filmiskolás diák – találkoztak Los Angelesben, Morrison előadta Manzareknek néhány költeményét és dalszövegét, köztük a Moonlight Drive címűt is. Manzarek már tagja volt a Rick And The Ravens együttesnek, míg Krieger és Densmore a Psychedelic Rangers-ben játszott, de már ismerték Manzarek-et közös meditációs óráikról. Az utóbbi kettőt, egy női basszusgitárossal együtt gyorsan felvették az együttesbe és elkezdtek los angeles-i klubokban játszani.
Az együttest Aldous Huxley könyvének címéről, a "The Doors of Perception" -ról nevezték el.
("Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek.")
A The Doors album 1967-es megjelenése szenzációt keltett zenei körökben. A kislemezen elsőként megjelent Light My Fire óriási siker lett, megalapozva a zenekar elismertségét a kor többi nagy zenekara között (például Jefferson Airplane, The Grateful Dead). Lehengerlő jóképűségével, megragadó színpadi jelenlétével és szűk bőrnadrágjával Morrison kora egyik legnagyobb szimbóluma lett, habár ő hamar csalódott a sztárok életével járó gáncsoskodásokban.
A dalszövegek többnyire szociális, pszichológiai és politikai töltéssel bírtak és legtöbbjüket Jim Morrison, The Lizard King (Gyíkkirály) írta. John Densmore jazz-es dobolása, Ray Manzarek kavargó billentyűzetjátéka – bal kezével az általában basszusgitáros részeket játszotta – valamint Robby Krieger gitározása, ami tartalmazott flamenco-s, indián, blues és klasszikus elemeket is, egyedi zenévé állt össze. A rockzenekarokkal ellentétben a The Doors-ban nem volt basszusgitáros, hanem Manzarek játszotta a basszusrészeket Fender elektromos orgonáján.
1971-ben, a felvételei után Morrison úgy döntött, hogy szünetet tart és barátnőjével (Pamela Courson) Párizsba költözött.
Ott halt meg rejtélyes körülmények között 1971. július 3-án. Halálát az általánosan elfogadott nézetek szerint kábítószer túladagolás okozta (talán heroin), azonban amint később kiderült sosem boncolták őt fel, mielőtt eltemették a Pere-Lachaise temetőben Párizsban...
rejtély..vagy legenda?
A The Sound Of Silence egy rendkívül gyönyörű dal, amelyet megjelenése óta rengeteg előadó feldolgozott, de a Simon & Garfunkel eredeti verziója kiállta az idők…
Aztán megláttam az arcát,
most már elhiszem.
Nem hagyta nyomát
semmi kétségnek bennem.
Szerelmes vagyok már
És elhiszem!
…
A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.
A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.
A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…
71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.
A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…
Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
A 75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál.
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.
1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…