A The Sound Of Silence egy rendkívül gyönyörű dal, amelyet megjelenése óta rengeteg előadó feldolgozott, de a Simon & Garfunkel eredeti verziója kiállta az idők…
A HIT 1979-ben alakult az Orient zenekarból. Az alapfelállás Tihanyi Gábor "Tánci” gitáros, Pozsonyi Tibor "Finki” dobos, Füchsel Tibor "Füxi” billentyűs, Tóháty László "Puttony", Babári József "Mr. Basary" és Nagy Oszkár basszusgitáros voltak.
Nagy Oszkár és Puttony hamarosan kilépett az együttesből, Füchsel Tibor pedig bevonult katonai szolgálatra.
1980 elején a Karthago és a Pesti Műsor közös szervezésében tehetségkutató verseny indult a Metro Klubban, melynek döntőjére a Budai Ifjúsági Parkban került sor, és melyen az újjáalakult HIT is részt vett. Az azóta klasszikussá vált "A vén csavargó halála" című dalukkal ugyan helyezést nem értek el, de a szerzemény megjelenhetett egy kislemez egyik oldalán, ezzel a banda országos ismertségre tett szert.
Hamarosan csatlakozott a régi zenésztárs, Füxi is billentyűs hangszereken, majd a Huragan együttesből Talabér László basszusgitáros igazolt át.
Az országos siker hírére Puttony is visszakéredzkedett a zenekarba, így az 1981-es év felállása lett a HIT klasszikus tagsága. Ekkor a HIT Dél-Pest legjobb rockegyüttesének számított, klubjuk volt a Táncsics Mihály Művelődési Házban, gyakran léptek fel a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban és a Csepeli Ifjúsági Parkban. 1981 nyarán Puttony elhagyta az országot, ezzel a zenekart is. 1982 tavaszán felmerült, hogy Vikidál Gyula is csatlakozik az együtteshez, ám ebből egy közös próbán kívül nem lett további együttműködés.
1982-ben a HIT a klasszikus hard rock stílusjegyeket maga mögött hagyva a heavy metállal próbálkozott, ezzel egyike lett a műfaj ekkor még kevés számú hazai úttörőinek. A stílusváltás jegyében készült el ebben az évben első önálló kislemezük, rajta az Üveghegy című dalukkal.
Nagylemez felvételére csak 1984-ben nyílt lehetőségük, de ehhez nagyon komoly kompromisszumot kellett kötniük. Kirúgták a zenekarból Mr. Basaryt, helyére Bodnár Attila került, már vele vették fel az Oké! című nagylemezüket, mellyel egyensúlyozni próbáltak a rock- és popzene határmezsgyéjén, sikertelenül.
1985-ben a nyugati vendéglátóiparba távoztak, énekesük és billentyűsük pedig újra Mr. Basary lett. A kilencvenes évektől eleinte csak egy-egy alkalommal, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal, de tulajdonképpen folyamatosan koncerteztek különböző felállásokban, illetve Finki és Füxi megalapítottak HitRock néven egy Pink Floyd tribute-zenekart is.
2004-től a HitRock és Pink Floyd tribute műsor elvált egymástól. Azóta a saját szerzemények előadása és a Hungarian Pink Floyd Show - egymástól függetlenül, két külön formációban üzemel.
A zenekar HitRock néven a mai napig működik.
A The Sound Of Silence egy rendkívül gyönyörű dal, amelyet megjelenése óta rengeteg előadó feldolgozott, de a Simon & Garfunkel eredeti verziója kiállta az idők…
Aztán megláttam az arcát,
most már elhiszem.
Nem hagyta nyomát
semmi kétségnek bennem.
Szerelmes vagyok már
És elhiszem!
…
A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.
A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.
A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…
71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.
A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…
Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
A 75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál.
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.
1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…