Judas Priest

Judas Priest

A Judas Priest Grammy-díjas brit heavy metal zenekar, melyet K. K. Downing gitáros és Ian Hill basszusgitáros alapított a 60-as évek végén. A Judas Priest nevet az együttes korábbi énekese
Al Atkins javasolta, aki a kifejezést Bob Dylan The Ballad of Frankie Lee and Judas Priest című dalából kölcsönözte. K. K. Downing és Ian Hill mellett Glenn Tipton gitáros tekinthető még állandó zenekari tagnak. Downing és Tipton mellett Rob Halford énekes a harmadik fő dalszerző, aki 1973-ban csatlakozott az együtteshez. Halford 20 éven át volt a zenekar állandó énekese, majd 1993-ban zenei nézeteltérésekre hivatkozva elhagyta az együttest, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson.
Helyére Tim "Ripper" Owens került, akivel két nagylemezt készített a zenekar. Halford 2003-ban tért vissza a Judas Priest soraiba, de emellett a szólókarrierjét sem adta fel. Pályafutásuk első szakaszában több dobos is megfordult a zenekarban, mígnem 1980-ban Dave Holland csatlakozásával megszilárdult a zenekari felállás. Holland a 80-as évek végéig volt a zenekar tagja, helyére Scott Travis került (ex-Racer X), aki a mai napig a zenekar tagja.

A Judas Priest minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású heavy metal zenekara.
A világszerte több mint 45 millió lemezt eladott zenekar a 70-es évek második felében készült lemezeivel nagy szerepet játszott a New Wave of British Heavy Metal hullám létrejöttében, ezért a Judas Priest-et szokás a heavy metal "keresztapjaként" is emlegetni. A zenekar hangzásának alapját Downing és Tipton gitárjátéka mellett Halford hangja határozza meg, aki széles hangterjedelmével képes a középfekvésből a teljesen sima szopránba váltani. Az együttest gyakran illetik a "Metal Gods" (fém istenek) jelzővel, mely az 1980-ban megjelent British Steel album hasonló című számából eredeztethető, de Halfordot is gyakran illetik a "Metalgod" kifejezéssel.
2010-ben a VH1 kiáltotta őket minden idők 78. legnagyobb művészének, míg az MTV (a Black Sabbath után) minden idők második legnagyobb metal zenekarának nevezte az együttest.
2010. decemberében bejelentették, hogy 2011-ben kezdődő világkörüli turné lesz az utolsó körútjuk, ugyanis az "Epitaph" (Sírfelirat) címre keresztelt turné lecsengése után a zenekar feloszlatja magát.

Rockhírock

Égben lebegők

A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.

A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.

A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…

71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.

A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…

Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
 A  75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál. 
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.

1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…