Omega

Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, mely 1962-ben alakult, 2012-ben ünnepli fennállása
50. évfordulóját.
Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében.
1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10 000 lépés volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow,
a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon
(az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal)
és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal).

Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért
(az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je
(a 2000-ben kiadott Omega koncert Népstadion 1999).
Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban (korábban Népstadionban), ebből háromszor önállóan. A Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször.

Az Omega zenéje több nemzedéket vonz, a beat-korszaktól kezdve napjainkig.
Rajongóik között megtalálhatóak minden korosztály tagjai, hiszen ma is aktívak, mint a 60-as években.
További jó zenélést kíván nekik óriási rajongó táboruk, amely nem ismer határokat Közép-Európában.

Teljes koncert:

Rockhírock

Égben lebegők

A Hair 71 éves főszereplője motorbalesetet szenvedett.

A kultikus Hair című filmben Berger-t alakító Treat Williams hétfőn motorbalesetben életét vesztette – tájékoztat a színész ügynökének közleménye alapján a Reuters. A 71 éves Williams motorkerékpárjával autónak csapódott a vermonti Dorsetben.

A dorseti tűzoltóparancsnok arról számolt be, hogy a baleset akkor történt, amikor egy autó rákanyarodott a…

71 éves korában elhunyt Tim Bachman, a kanadai Bachman-Turner Overdrive alapító gitáros-énekese.
Január elején hunyt el testvére, a zenekar dobosa, Robbie Bachman, az alapító testvérek közül így már csak Randy Bachman van életben.

A legendás kanadai rockzenész 1972-ben csatlakozott a Bachman-Turner-Overdrive zenekarhoz, miután harmadik fivérük elhagyta az együttest. Óriási népszerűségre tettek szert ezután,…

Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazz rock kiemelkedő alakja.
 A  75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál. 
Török Ádámnak nemrég sztrókja volt, de 2022-ben már a jubileumi nagykoncertjére készült.

1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti…