Elhunyt Kóbor János
78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekese.
Az Omega együttes jelentette be a hírt a Facebookon:
78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekese.
Az Omega együttes jelentette be a hírt a Facebookon:
Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében.
1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10 000 lépés volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow,
a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba...
Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére, amelynek életútösszegző mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála.
Koncertsorozattal turnéznak, az év végéig egy új albumuk és a zenekarról szóló könyv is megjelenik.
Az Omega együttes búcsúkoncertet még soha nem jelentett be és nem is fog, mert az Életfogytig rock ’n’ roll mottó lett, tehát, amíg bírjuk, csináljuk! — jelentette ki Mecky, azaz Kóbor János, a legendás Omega frontembere a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Testamentum címmel új Omega-anyag készül az egykori szerzőtárssal, Sülyi Péterrel, sőt az is elképzelhető, hogy Presser Gábor is ír egy dalt régi zenésztársainak. Addig is lesz hat németországi Omega-koncert, fellépnek Erdélyben, a Felvidéken, Lengyelországban, és május 1-én pedig a Szoborparkban idézik meg az 54 éves Omega korszakait. A színpad a “két parlamenter” között lesz majd, a regisztrációhoz kötött belépőhöz jár egy pár virsli...
James Marshall "Jimi" Hendrix (született Johnny Allen Hendrix; 1942. november 27. - 1970. szeptember 18.) amerikai gitáros, dalszerző és…
A magyar rockzene születésétől a hőskoráig kíséri nyomon az eseményeket könyvében Kovacsics András, az egyik szereplő. Az Omega-Universal, zenekartól az együttesig című…
Az első igazi hathúrosom
Megvettem az ócskásnál,
Játszottam, míg vérzett az ujjam
Ez volt…